A kassai aranykincs, 1935–2015: egy éremlelet mint történeti forrás

1935 augusztusában Kassán, a belváros Fazekas utcájában (szlovákul Hrnčiarska ulica) egy épület alapozási munkái közben a munkások fémedényre bukkantak, amely aranyérmékkel volt tele. A közlések szerint az edényben közel háromezer, általában 2920 darabban megadott aranypénz, néhány aranyérem és egy hosszú, reneszánsz ízlésű aranylánc volt. A lelet a 20. századi Közép-Európa egyik legnagyobb aranykincse, és ma a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum legismertebb műtárgyegyüttese. Az előkerülés 2015-ben elmúlt nyolcvanadik évfordulója alkalmat ad arra, hogy ne a kincs anyagi értékét, hanem forrásértékét vegyük szemügyre.

Előkerülés és sors

A kincs útja a megtalálás után a 20. századi határváltozások történetét is tükrözi. A lelet a Csehszlovák Köztársaság területén került elő, a tulajdonjogról és a megtalálók jutalmáról hosszabb jogi eljárás folyt. Az 1938-as első bécsi döntés előtt, amely Kassát Magyarországhoz csatolta, a kincset Prágába szállították, és csak évtizedekkel később került vissza Kassára. Azóta a múzeum külön kiállítóhelyiségében mutatják be. A pontos körülményekről, így a lelet átadásának és őrzésének részleteiről a sajtóban és az ismeretterjesztő irodalomban eltérő adatok terjedtek el, ezért ezeket a forrásokkal óvatosan kell kezelni.¹

Ki rejtette el a pénzt, nem tudjuk. A városi hagyomány és a régebbi irodalom időnként egy-egy ismert kassai családhoz vagy a Rákóczi-birtok kezelőihez kötötte, ezt azonban semmilyen írott forrás nem igazolja. A ház egykori tulajdonosainak azonosítása a telekkönyvi és városi adóiratok alapján elvben lehetséges volna, de a pénz tulajdonosa nem feltétlenül volt azonos az ingatlan birtokosával.

A rejtés ideje

Egy éremlelet keltezésének kiindulópontja a legkésőbbi érme verési évszáma. Ez a terminus post quem: a rejtés nem történhetett előbb, de jóval később igen. A kassai kincsben a közlések szerint a legkésőbbi darabok az 1670-es évek végéről valók, ezért a szakirodalom a rejtést általában az 1679 és 1682 közötti évekre teszi.²

Ez az időszak Felső-Magyarország történetének egyik legzaklatottabb szakasza. A Wesselényi-szervezkedés leverése után az 1670-es években a kuruc felkelés és a császári megtorlás váltakozva sújtotta a vidéket, Kassa környéke többször hadszíntérré vált, 1682-ben pedig Thököly Imre csapatai foglalták el. Kézenfekvő a feltevés, hogy a tulajdonos valamelyik veszélyhelyzetben rejtette el vagyonát, és utóbb nem tudta visszaszerezni. A konkrét eseményhez kötés azonban feltevés marad, mert a lelet önmagában csak az időbeli kereteket adja meg.

Az összetétel tanúsága

A kincs legnagyobb részét a közlések szerint magyar aranyforintok, azaz dukátok alkotják, elsősorban a körmöcbányai pénzverde termékei. A magyar dukát a késő középkortól kezdve Európa-szerte elfogadott, megbízható finomságú aranypénz volt, és a kassai lelet is azt mutatja, hogy a 17. században a vagyonfelhalmozás elsőrendű eszköze maradt. A magyar veretek mellett erdélyi aranypénzek és a Német-római Birodalom, Ausztria, a Németalföld és más európai államok aranyérméi szerepelnek a leletben.³

A külföldi érmék aránya Kassa szerepéről árulkodik. A város a Lengyelország, a Szepesség és az Alföld közötti kereskedelem csomópontja volt, kereskedői a bor, a réz és a marha forgalmában vettek részt, és ezek az ügyletek idegen pénzt is hoztak a városba. Egy ilyen összetételű lelet tehát nem csupán egy személy megtakarítását mutatja, hanem azt is, milyen pénznemek voltak egy felső-magyarországi kereskedőváros vagyonos rétegének kezében.

A lelet a pénzforgalom kutatásának mégis csak egy szeletét világítja meg. Aki aranyat rejtett el, a legértékesebb, legkönnyebben tárolható vagyonát mentette, a mindennapi forgalom ezüst- és rézpénzét ritkán. Egy aranylelet tehát a felhalmozásról szól, nem a piaci napi gyakorlatról. A rejtő ráadásul válogatott: jó minőségű, teljes súlyú darabokat tett félre, a kopottakat vagy hamisakat inkább kiadta. A numizmatika ezt a torzítást a lelet értékelésekor mindig figyelembe veszi.

A kassai kincs egy nagyobb forráscsoportba is illeszkedik. A 16–17. századi Magyarországról feltűnően sok éremlelet ismert, és a kutatás régóta úgy értelmezi ezt a sűrűséget, hogy a háborús évtizedekben sokan kényszerültek vagyonuk elrejtésére, és sokan nem élték túl a veszélyt, vagy nem tudtak visszatérni. A leletek időbeli és földrajzi eloszlása így közvetve a hadi események és a menekülések térképét is kirajzolja. Egyetlen lelet azonban ritkán bizonyít egy konkrét eseményt; az értelmezés ereje a sok lelet együttes vizsgálatából származik.

Az éremlelet mint forrástípus

A kassai kincs jó példa arra, hogy egy éremlelet több rétegű forrás. Az egyes érmék a verés helyéről, idejéről és a pénzverési rendszerről tanúskodnak, a lelet egésze a rejtés pillanatának pénzállományáról, a lelőhely pedig a településtörténetről. A kísérő tárgyak, az aranylánc és az érmek, az ötvösművészet és a reprezentáció történetéhez adnak adalékot, és arra utalnak, hogy a tulajdonos nem egyszerűen pénzt, hanem családi kincset is elrejtett.⁴

A forrás teljes kiaknázásához a darabok egyenkénti, korszerű közzétételére van szükség, amely a verdék, évszámok és típusok pontos megoszlását is rögzíti. Amíg ilyen részletes katalógus nem hozzáférhető, a kincsről szóló általános adatokat, így az érmék pontos számát és a pénznemek megoszlását, fenntartással érdemes kezelni. A lelet jelentősége azonban már ennyiből is világos: ritka, egyszerre előkerült és lezárt együttesként mutatja meg a 17. század végi Felső-Magyarország vagyonos polgárainak pénzvilágát.