425 éves a vizsolyi Biblia

1590 nyarán egy abaúji faluban, Vizsolyban fejezték be annak a nagy alakú, két kötetbe köthető könyvnek a nyomtatását, amely az első teljes, nyomtatásban megjelent magyar nyelvű Biblia lett. A munka az előző év februárjában kezdődött, és bő egy évig tartott. A 2015-ben elmúlt négyszázhuszonötödik évforduló jó alkalom arra, hogy a vizsolyi Bibliát ne csak nemzeti ereklyeként, hanem a 16. század végi magyar művelődés egyik legjobban dokumentált vállalkozásaként vizsgáljuk.¹

Előzmények és a fordítói műhely

A vizsolyi Biblia nem előzmények nélkül jött létre. A reformáció első évtizedeiben több részfordítás jelent meg: Komjáti Benedek Pál apostol leveleit 1533-ban Krakkóban adta ki, Sylvester János Új Testamentuma 1541-ben Sárvár-Újszigeten látott napvilágot, Heltai Gáspár kolozsvári műhelye az 1550–60-as években a Biblia nagyobb részét kiadta, Félegyházi Tamás debreceni Új Testamentuma pedig 1586-ban jelent meg. A teljes szöveg egységes fordítására és kiadására azonban addig senki sem vállalkozott.

A munkát Károli Gáspár, a gönci református lelkész és abaúji esperes irányította. Károli Wittenbergben tanult, és a Felső-Tisza vidéki reformált egyház egyik vezető személyisége volt. Előszavában maga is utal arra, hogy a fordítást nem egyedül végezte, hanem munkatársak segítették. Nevüket nem közli, ezért a kutatás csak feltevésekkel próbálja azonosítani őket. Valószínű, hogy a gönci műhelyben több, héberül és görögül is olvasó lelkész dolgozott, és hogy a meglévő részfordításokat is felhasználták. Károli a fordítás alapjául az eredeti nyelvű szöveget és a korabeli latin fordításokat, köztük a protestáns tudósok újabb latin Bibliáit vette, és a nehéz helyeken magyarázó lapszéli jegyzeteket fűzött a szöveghez.

Károli nem volt kezdő szerző, amikor a fordításba fogott. Már 1563-ban Debrecenben megjelent Két könyv című munkája, amely az országok és királyok szerencséjének okait a bibliai történelem példáin magyarázta, és a török hódítást Isten büntetéseként értelmezte. Ez a történelemszemlélet a korabeli protestáns prédikációk közös kincse volt, és jól mutatja, miért tartották a felső-magyarországi lelkészek sürgetőnek, hogy a teljes Szentírás a hívek kezébe kerüljön. A nyomtatott Biblia olvasása és magyarázata a gyülekezeti élet középpontjába került, és a lelkészeknek egységes, megbízható szövegre volt szükségük ahhoz, hogy prédikációikat és tanításukat arra építhessék. A fordítás így egyszerre szolgált hitéleti és egyházszervezeti célt.

Nyomda és pártfogók

Egy ekkora könyv kinyomtatása a 16. század végi Magyarországon jelentős anyagi és szervezési teljesítmény volt. A nyomtatást Mantskovit Bálint végezte, aki korábban Galgócon dolgozott, és a vállalkozás kedvéért Vizsolyba költöztette műhelyét. A papír beszerzése, a betűkészlet és a nyomdászok ellátása tetemes költséggel járt, amelyet a környék református főurai fedeztek. A pártfogók közül Rákóczi Zsigmond, a későbbi erdélyi fejedelem és Mágóchy Gáspár neve szerepel leggyakrabban, mellettük ecsedi Báthory Istvánt szokás említeni.²

A vizsolyi nyomda helyszínválasztása is beszédes. Vizsoly a Rákóczi-befolyási övezetbe tartozott, közel esett Gönchöz, Károli működési helyéhez, és viszonylag védett volt a hódoltsági határ hadi eseményeitől. A vállalkozás tehát a felső-magyarországi református egyház, a földesúri pártfogás és egy vándorló nyomdász együttműködésére épült, ami a korabeli magyar könyvkiadás jellemző szerkezete volt.

A példányszámot a kutatás néhány száz darabra becsüli, a legtöbbször hétszáz és nyolcszáz közötti számot említik. Ennek a mennyiségnek egy része maradt fenn, a fennmaradt példányok száma néhány tucatra tehető. Közülük a legismertebbet a vizsolyi református templomban őrzik. A példányok proveniencia-bejegyzései, a tulajdonosok nevei, a családi feljegyzések és a lapszéli olvasói jegyzetek külön forráscsoportot alkotnak: megmutatják, kik birtokolták és hogyan használták a könyvet az elkövetkező évszázadokban. A régi magyarországi nyomtatványok nemzeti bibliográfiája a kötetet a teljes 16. századi magyarországi nyomdatermés részeként írja le.³

Nyelvi hatás és utóélet

A vizsolyi Biblia hatását elsősorban az biztosította, hogy szövege nem maradt egyetlen kiadás emlékműve. Szenci Molnár Albert 1608-ban a németországi Hanauban adta ki átdolgozott szövegét, majd 1612-ben Oppenheimben újabb kiadás következett. A 17. század folyamán további kiadások jelentek meg, köztük Misztótfalusi Kis Miklós 1685-ös amszterdami Bibliája, amely a helyesírás egységesítésében is fontos szerepet játszott. A református hagyományban a „Károli-Biblia” név ezért nem az 1590-es nyomtatványra, hanem egy évszázadokon át gondozott és javított szövegcsaládra vonatkozik.⁴

A szöveg a magyar irodalmi nyelv kialakulására is jelentős hatást gyakorolt. A református közösségek generációi ebből tanultak olvasni, ebből idéztek prédikációban és magánáhitatban, és a bibliai fordulatok így váltak a köznyelv részévé. A kötet a nyelvjárási különbségek fölött egy közösen ismert, írott mintát kínált, és ez a 17. századtól nagy szerepet játszott az irodalmi nyelv egységesülésében. A katolikus oldalon Káldi György fordítása, amely 1626-ban jelent meg Bécsben, részben a vizsolyi Bibliával vitatkozva készült, így a két fordítás együtt formálta a magyar bibliai nyelvet.

A vizsolyi Biblia tehát olyan forrás, amelyből a reformáció egyházszervezetéről, a nyomdászat technikai és gazdasági feltételeiről, a főúri mecenatúráról és a nyelvtörténetről egyaránt olvashatunk. Négy és negyed évszázad után nem csak hitéleti jelentősége miatt érdemes rá figyelni: a 16. század végi magyar művelődés egyik legteljesebb dokumentuma.⁵