Obeliscus

A folyóiratról

Wed, 28 Oct 2026 12:00:00 +0100

Az Obeliscus történeti tanulmányok online folyóirata. A név a latin obeliscus szóból való, amely egyszerre jelenti a kőoszlopot és azt a kis vonásjelet (÷, †), amellyel az ókori és kora újkori filológusok a kéziratok kétes helyeit jelölték a margón. Mindkét jelentés ide illik: a múlt maradványairól írunk, és a forrásokat kérdésekkel olvassuk.

Technológia a történelemtanításban

Tue, 28 Jun 2022 21:25:25 +0200

A történelemtanításról régóta él az a kép, amely szerint az óra nevek, évszámok és csaták memorizálásából áll, amelyeket a dolgozat után a diák gyorsan elfelejt. A kép igazságtalan, de nem alaptalan. A digitális eszközök elterjedése sokakban azt a reményt keltette, hogy a tananyag végre élővé válik. Az elmúlt évek tapasztalata azonban azt mutatja, hogy a technológia önmagában nem teszi jobbá a tanulást: azon múlik, mire használjuk.

Miért (nem) tanulunk a történelemből?

Fri, 21 Jan 2022 08:17:03 +0100

Kevés mondatot idéznek a történelemről gyakrabban, mint azt, hogy a történelem az élet tanítómestere. Az évfordulós beszédektől az iskolai tankönyvekig a fordulat magától értetődő igazságként szerepel. Ugyanilyen gyakran hangzik el ellenkezője is: hogy az emberiség semmit sem tanul a múltból, és a háborúk, diktatúrák és gazdasági válságok újra meg újra visszatérnek. A két állítás egymás mellett él, és mindkettő túl egyszerű. Érdemes megnézni, honnan ered a toposz, mikor és miért ingott meg, és mit kezdhetünk vele ma.

A budai vár Mátyás halálakor – rekonstrukció és forrás

Wed, 10 May 2017 09:00:00 +0200

Amikor Mátyás király 1490 áprilisában Bécsben meghalt, a budai királyi palota Közép-Európa egyik leggazdagabb uralkodói rezidenciája volt. Ebből az épületegyüttesből ma szinte semmi sem látható eredeti formájában. A török kori romlás, az 1686-os ostrom pusztítása, a barokk palota építése és a második világháború sebei után a középkori palota csak töredékekben, föld alól előkerült falakban, faragványokban és írott leírásokban maradt ránk. Minden rekonstrukciós kísérletnek ebből a hiányból kell kiindulnia.

Bethlen Miklós és a börtönirodalom európai hagyománya

Wed, 19 Apr 2017 09:00:00 +0200

Bethlen Miklós (1642–1716) a 17. századi Erdély egyik legműveltebb politikusa volt. Utrechtben és Leidenben tanult, bejárta Nyugat-Európát, járt Angliában és Franciaországban, hazatérve pedig az erdélyi politika élvonalába került. Az 1691-es Diploma Leopoldinum után kancellárként a Habsburg-uralom alá került fejedelemség egyik vezető tisztségviselője lett. Pályája mégis börtönben zárult, és legfontosabb művét, az Élete leírása magától címen ismert önéletírást is fogságban írta. Ez a körülmény nem csupán életrajzi adat: a mű formáját és hangját is meghatározza.

A magyar Luther: a wittenbergi tanítás útjai Magyarországon

Wed, 15 Mar 2017 09:00:00 +0100

A reformáció ötszázadik évfordulója óhatatlanul Wittenberg felé fordítja a figyelmet, a magyarországi történet azonban nem egy kapura kiszögezett tételsorral kezdődik. Luther gondolatai lassan, több csatornán át, sokszor közvetítők révén jutottak el a Magyar Királyságba, és a befogadás módját legalább annyira meghatározta a fogadó közeg, mint maga a tanítás. A „magyar Luther” kifejezés, amellyel a hagyomány Dévai Bíró Mátyást illette, éppen ezt a közvetítő szerepet jelöli: nem egy második Lutherről, hanem a wittenbergi tanítás helyi tolmácsairól van szó.

Megtalálták-e Szulejmán türbéjét Szigetvárott?

Wed, 09 Nov 2016 09:00:00 +0100

A Szigetvár keleti határában fekvő Turbék nevét kevesen hozzák összefüggésbe a török szóval, amelyből ered. A türbe az iszlám világban sírépítményt vagy emlékkápolnát jelent, és a helynév egy olyan épületre utal, amely több mint egy évszázadig a hódoltság egyik legfontosabb zarándokhelye volt. Ez az épület I. Szulejmán szultán emlékét őrizte, aki 1566 szeptemberében, a szigetvári ostrom végén itt, a vár alatt felállított táborában halt meg. Hogy pontosan hol állt, arról évszázadokon át csak feltevések léteztek. Az utóbbi két év kutatásai alapján ma sokkal többet tudunk róla.

Szigetvár, 1566: az ostrom és emlékezete

Wed, 07 Sep 2016 09:00:00 +0200

szeptember 7-én a szigetvári belső vár védői, kapitányukkal, Zrínyi Miklóssal az élen, kitörtek az égő erődből, és szinte valamennyien elestek. Az esemény már a kortársak szemében is többet jelentett egy végvár elvesztésénél. Négyszázötven év elteltével érdemes elválasztani egymástól az ostrom eseménytörténetét és azt az emlékezeti réteget, amely a 16. század végétől kezdve rárakódott.

Szulejmán utolsó hadjárata

I. Szulejmán 1566 tavaszán, hetven év körüli, beteges emberként indult utolsó magyarországi hadjáratára. A hadjárat hátterében a Habsburg–oszmán viszony megromlása állt: II. Miksa 1564-es trónra lépése után a határvidéken kiújultak a harcok, és az erdélyi János Zsigmond is a Porta segítségét kérte. A hadjárat eredeti célpontja a források szerint inkább Eger vagy a Felső-Tisza vidéke lehetett, a szultán azonban végül a Dunántúl déli része felé fordult. Ebben a hagyomány szerint szerepet játszott Zrínyi nyár eleji rajtaütése egy Siklós környékén táborozó oszmán csapaton, amely a szultán környezetében komoly visszhangot keltett.

Nekünk mégis Mohács kell? A csata és emlékezete 490 év után

Mon, 29 Aug 2016 09:00:00 +0200

augusztus 29-én délután, a Mohácstól délre fekvő síkon néhány óra alatt dőlt el a középkori Magyar Királyság sorsa. Négyszázkilencven év elteltével a csata neve ma is többet jelent egy hadtörténeti eseménynél. Közmondásaink, verseink és történeti vitáink egyaránt őrzik, és alig van olyan évtized a 19. század óta, amely ne kívánt volna valamit mondani róla. Ez az írás nem az ütközet újabb rekonstrukciója, hanem kísérlet arra, hogy áttekintse, hogyan lett Mohácsból emlékezeti hely.

A csata és Brodarics tudósítása

I. Szulejmán hadjárata 1526 tavaszán indult el Isztambulból. Nándorfehérvár 1521-es eleste óta a déli határvédelem megrendült, és a magyar udvar nem tudott hatékony választ adni. A magyar sereg, amelyet Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai György vezetett, a Mohács melletti síkságon vállalta az ütközetet, anélkül, hogy bevárta volna Szapolyai János erdélyi vajda és a cseh segédcsapatok érkezését. A számbeli fölényben lévő oszmán sereg, különösen tüzérsége és janicsárjai révén, rövid harc után szétverte a magyar hadat. A halottak között volt mindkét fővezér, a főpapok jelentős része és a nemesség sok tagja. II. Lajos király menekülés közben a megáradt Csele-patakba fulladt; holttestét csak hetekkel később találták meg.

Tévhitek a 16–17. századi magyar történelemről

Wed, 11 May 2016 09:00:00 +0200

Kevés korszakról él annyi rögzült kép a magyar köztudatban, mint a Mohács utáni másfél évszázadról. Ezek a képek többnyire nem kitalációk, hanem leegyszerűsítések: egy-egy valós jelenség kap bennük túlzott hangsúlyt. Az alábbiakban néhányat veszünk sorra közülük, a kutatás az utóbbi évtizedekben kialakult eredményei alapján.

Istvánffy Miklós, a történetíró – négyszáz év után

Wed, 13 Apr 2016 09:00:00 +0200

Istvánffy Miklós 1615 tavaszán halt meg horvátországi birtokán, Vinicán. Életének utolsó évtizedeit egy nagy latin történeti munka írásával töltötte, amely csak halála után hét évvel, 1622-ben jelent meg Kölnben.¹ A Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV harmincnégy könyvben tárgyalja Magyarország történetét Mátyás király halálától, 1490-től az 1606-os zsitvatoroki békéig. Négyszáz év elteltével érdemes újra feltenni a kérdést: miféle történetíró volt Istvánffy, és mit tekintett feladatának?

425 éves a vizsolyi Biblia

Wed, 09 Mar 2016 09:00:00 +0100

1590 nyarán egy abaúji faluban, Vizsolyban fejezték be annak a nagy alakú, két kötetbe köthető könyvnek a nyomtatását, amely az első teljes, nyomtatásban megjelent magyar nyelvű Biblia lett. A munka az előző év februárjában kezdődött, és bő egy évig tartott. A 2015-ben elmúlt négyszázhuszonötödik évforduló jó alkalom arra, hogy a vizsolyi Bibliát ne csak nemzeti ereklyeként, hanem a 16. század végi magyar művelődés egyik legjobban dokumentált vállalkozásaként vizsgáljuk.¹

A kassai aranykincs, 1935–2015: egy éremlelet mint történeti forrás

Wed, 17 Feb 2016 09:00:00 +0100

1935 augusztusában Kassán, a belváros Fazekas utcájában (szlovákul Hrnčiarska ulica) egy épület alapozási munkái közben a munkások fémedényre bukkantak, amely aranyérmékkel volt tele. A közlések szerint az edényben közel háromezer, általában 2920 darabban megadott aranypénz, néhány aranyérem és egy hosszú, reneszánsz ízlésű aranylánc volt. A lelet a 20. századi Közép-Európa egyik legnagyobb aranykincse, és ma a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum legismertebb műtárgyegyüttese. Az előkerülés 2015-ben elmúlt nyolcvanadik évfordulója alkalmat ad arra, hogy ne a kincs anyagi értékét, hanem forrásértékét vegyük szemügyre.

Diplomáciai ajándékok: kultúrák találkozása a Habsburg–oszmán kapcsolatokban

Wed, 06 May 2015 09:00:00 +0200

A kora újkori diplomáciában az ajándék nem udvariassági kellék volt, hanem a tárgyalás része. Egy követség értékét, a küldő uralkodó rangját és a két udvar viszonyát a tárgyak mennyisége, minősége és átadásuk szertartása egyaránt kifejezte. A Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom között a 16. század közepétől rendszeressé váló követjárások különösen jól mutatják, hogyan működött ez a nyelv két olyan politikai kultúra között, amelyek eltérően gondolkodtak az uralkodói hatalom egyenrangúságáról.

Ottománia: az oszmán kultúra hatása a reneszánsz művészetre

Wed, 08 Apr 2015 09:00:00 +0200

Az oszmán birodalom a 15–16. századi Európa számára egyszerre volt katonai fenyegetés, kereskedelmi partner és udvari versenytárs. A reneszánsz művészet ebből a kettős viszonyból többet merített, mint amit a hagyományos, Itália és az antikvitás tengelyére épülő művészettörténet sokáig észrevett. A „török” motívumok az oltárképek szőnyegein, a portrék kelméin és a metszetek alakjain jelentek meg, és útjuk többnyire jól nyomon követhető: követjárások, a velencei kereskedelem és a hadi zsákmány vitték őket.

Ki volt Shakespeare? A szerzőségi vita története

Wed, 18 Mar 2015 09:00:00 +0100

William Shakespeare-ről gyakran mondják, hogy alig tudunk róla valamit. Az állítás félrevezető. Egy 16. századi vidéki polgárcsaládból származó színészről és színházi vállalkozóról viszonylag sok irat maradt fenn: keresztelési és házassági bejegyzés, adás-vételi szerződések, peres iratok, adólisták, a színtársulat udvari elszámolásai és egy részletes végrendelet. Ami hiányzik, az a személyes levelezés, a kéziratok és a naplószerű feljegyzések, vagyis éppen az a fajta anyag, amelyet a romantika óta egy nagy íróhoz illőnek tartunk. A szerzőségi vita ebből a hiányból nőtt ki, és sokkal inkább a 19. századi irodalomfelfogás terméke, mint a korabeli források értelmezéséé.

Adatkezelés

Mon, 01 Jan 0001 00:00:00 +0000

Az obeliscus.hu olvasásához nem kell regisztrálni, és nem kérünk nevet, e-mail-címet vagy más személyes adatot. Nem küldünk hírlevelet, és nem használunk hirdetési vagy követő sütiket.

Technikai adatok

A webhelyet tárhelyszolgáltató szolgálja ki. A kiszolgálás során keletkező technikai naplóadatok (például IP-cím, időpont, kért oldal) a működés biztosítását és a visszaélések kiszűrését szolgálják, rövid ideig őrződnek meg, és nem kapcsoljuk őket össze más adatokkal.

Archívum

Mon, 01 Jan 0001 00:00:00 +0000

Számaink a megjelenés sorrendjében, a legfrissebbel kezdve. Minden szám mellett a borítója, alatta a tartalomjegyzék.

Kapcsolat

Mon, 01 Jan 0001 00:00:00 +0000

Az Obeliscus írásait a Szerkesztőség gondozza. Örömmel fogadjuk, ha egy tanulmányban adat- vagy hivatkozási hibát talál, vagy ha egy jegyzetet pontosabb forrással egészítene ki.

Mit érdemes megírni

melyik írásról van szó (cím és szám, például „2016/2”),
melyik mondatot vagy jegyzetet érinti az észrevétel,
milyen forrásra vagy szakirodalomra támaszkodik a javítás.

A javításokat az érintett írásban jelöljük, a jegyzetek számozását nem változtatjuk meg utólag, hogy a korábbi hivatkozások érvényesek maradjanak.