Megtalálták-e Szulejmán türbéjét Szigetvárott?

A Szigetvár keleti határában fekvő Turbék nevét kevesen hozzák összefüggésbe a török szóval, amelyből ered. A türbe az iszlám világban sírépítményt vagy emlékkápolnát jelent, és a helynév egy olyan épületre utal, amely több mint egy évszázadig a hódoltság egyik legfontosabb zarándokhelye volt. Ez az épület I. Szulejmán szultán emlékét őrizte, aki 1566 szeptemberében, a szigetvári ostrom végén itt, a vár alatt felállított táborában halt meg. Hogy pontosan hol állt, arról évszázadokon át csak feltevések léteztek. Az utóbbi két év kutatásai alapján ma sokkal többet tudunk róla.

A szultán halála és a türbe építése

Szulejmán 1566. szeptember 6-ról 7-re virradó éjjel halt meg sátrában, néhány nappal Szigetvár eleste előtt. A nagyvezír, Szokollu Mehmed a sereg nyugalma érdekében hetekig titkolta halálát. A szultán holttestét később Isztambulba szállították, és a Szülejmánije-dzsámi mellett épült türbében temették el. A hagyomány szerint belső szerveit a halál helyén földelték el, ez azonban a források alapján nem dönthető el teljes bizonyossággal. A szigetvári emlékhely jelentőségét ettől függetlenül az adta, hogy ott hunyt el az oszmán történelem egyik legnagyobb uralkodója, hadjárat közben, a hit ellenségeivel vívott harcban.

Az emlékhelyen az 1570-es években egy kisebb épületegyüttes jött létre. A türbe mellett dzsámi, derviskolostor és a felügyeletet ellátó katonaság szállása épült, körülötte pedig egy kis település alakult ki. A 17. században az épületcsoportot leíró szerzők, köztük az 1660-as években Magyarországon is járt Evlija Cselebi, gazdag zarándokhelyként említik.¹ A türbe a hódoltsági iszlám egyik szakrális központja volt, a szultán személyéhez kötődő kultusz a magyarországi oszmán jelenlét legitimációját is szolgálta.

Az ilyen típusú emlékhelyek az oszmán világban nem voltak ismeretlenek. A türbe nem feltétlenül sírt jelentett: olyan helyeket is megjelöltek vele, ahol egy kiemelkedő személy meghalt, vagy ahol emlékét ápolni kívánták. A szultáni türbe mellé rendelt dervisek és alapítványi birtokok biztosították az épületek fenntartását és a vallási élet folyamatosságát. A hely így egyszerre szolgált imahelyként, zarándokcélként és a környék vallási-gazdasági központjaként. Ennek az intézményi háttérnek köszönhető, hogy a türbe a 17. század végéig működhetett, akkor is, amikor a hódoltsági végvidéken a háborús viszonyok egyre bizonytalanabbá váltak.

Pusztulás és felejtés

Szigetvárt 1689-ben foglalták vissza a keresztény csapatok. A hódoltsági emlékek sorsa ezután általában a pusztulás vagy az átalakítás volt: dzsámikat alakítottak templommá, más épületeket építőanyagként bontottak szét. A turbéki türbe is elpusztult, maradványai a föld alá kerültek, a helyén pedig szőlők és szántók terjedtek el. A 18. században a közelben katolikus kegytemplom épült, és Turbék Mária-kegyhellyé vált. A búcsújárás folytonossága feltűnő: ahol korábban muszlim zarándokok jártak, ott később katolikus hívek gyűltek össze. A kegytemplom helyét sokáig a türbe helyével azonosították, ezt azonban régészeti adat nem támasztotta alá.

A 20. században több elképzelés is felmerült. Egyesek a szigetvári várban, mások a város környékének különböző pontjain keresték a türbét. A rendszerváltás után a magyar–török kapcsolatok jegyében a közeli Zsibóton emlékpark létesült, amely szimbolikusan idézte meg a szultán emlékét, de nem a tényleges lelőhelyen.²

A kutatás módszere

Az utóbbi évek kutatása abban különbözött a korábbiaktól, hogy egyszerre több tudományág eszközeit vonta be. A Pécsi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kutatói török és magyar levéltári forrásokat, korabeli térképeket és leírásokat vetettek össze a terep mai adottságaival. A földrajzi és környezettörténeti vizsgálat a 16. századi vízrajzot és a táborhely lehetséges kiterjedését rekonstruálta, a geofizikai felmérések pedig a felszín alatti épületmaradványok kimutatását tették lehetővé. A régészeti feltárás ezek után már célzottan, egy kijelölt területen indulhatott meg.

A lelőhely azonosítását 2015 végén hozták nyilvánosságra. Az ezt követő feltárások egy turbéki szőlőhegyen, a kegytemplomtól nem messze olyan épületegyüttes maradványait hozták felszínre, amelynek elhelyezkedése és szerkezete megfelel a forrásokban leírt türbe-dzsámi-kolostor együttesnek. Az eredmények értékelésében a régészeti megfigyeléseket a korabeli leírásokkal, köztük Evlija Cselebi beszámolójával kell összevetni, hiszen az épületegyüttes egyes részeinek azonosítása csak a két forráscsoport együttes olvasásával lehetséges. A kutatók ennek ellenére óvatosan fogalmaznak: a feltárás még nem zárult le, az épületek pontos funkciójának és építési periódusainak meghatározása további munkát igényel. A cím kérdésére tehát a legpontosabb válasz az, hogy a türbe helye nagy valószínűséggel azonosítható, a részletek tisztázása folyamatban van.

Miért fontos a türbe?

A lelőhely jelentősége több irányban mutat túl a helyi érdekességen. A magyarországi hódoltság régészete eddig elsősorban várakkal, városokkal és fürdőkkel foglalkozott; egy szultáni emlékhely feltárása az oszmán hatalom szakrális reprezentációjáról ad ritka tárgyi bizonyítékot. A forráskritika szempontjából is tanulságos: a kutatás megmutatta, hogy a 17. századi leírások és a térképek, megfelelő módszerrel olvasva, a terepen is ellenőrizhető információt hordoznak.³

Végül a türbe az emlékezet kettősségét is láthatóvá teszi. Szigetvár a magyar és horvát emlékezetben Zrínyi Miklós hősi halálához kapcsolódik, az oszmán–török emlékezetben pedig a nagy szultán halálának helye. A két hagyomány ugyanarra a néhány négyzetkilométerre vonatkozik. A türbe régészeti feltárása lehetőséget ad arra, hogy az 1566-os eseményeket mindkét oldal szemszögéből, közös tárgyi alapon lehessen vizsgálni.⁴