A Szigeti veszedelem franciául

La Zrinyiade ou Le Péril de Sziget: a Szigeti veszedelem Jean-Louis Vallin fordításában

A magyar irodalom jelenleg nem áll rosszul, legalábbis ami a nyugat-európai fordításokat illeti: az angol, a francia és különösen a német könyvpiacokon sorra jelennek meg a magyar művekből készült fordítások, gyakran neves kiadóknál, igen magas színvonalon. Ez azonban csak a kortárs, illetve kisebb mértékben a huszadik századi irodalomra igaz. Ezért kell különösen örülni annak, ha régi magyar irodalmunk egy-egy nevesebb alkotása jelenik meg idegen nyelven. Ez történt most Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmével, amely franciául látott napvilágot. Guilleaume Árpád 1944-es német, valamint Kőrössy László 2011-es amerikai angol fordítása után Jean-Louis Vallin vállalkozott arra, hogy idegen nyelvre ültesse át nagy barokk eposzunkat. Az 1947-es születésű fordító gimnáziumi tanár, klasszikus filológus, és emellett az INALCO magyar szakán is diplomát szerzett. Korábban Phaedrus meséit is franciára fordította, és a szóban forgó Zrínyi-fordításáért megkapta a párizsi Magyar Intézet Baráti Körének Nicole Bagarry-Karátson-díját, amelyet korábban is fontos magyar művek francia fordításaiért ítéltek oda: Marc Martin és Sophie Aude Nádas Péter és Füst Milán műveinek adaptálásáért, míg Chantal Philippe Szabó Magda, Françoise Bougeard Tasnádi István, Joëlle Dufeuilly Krasznhahorkai László, Clara Royer Pap Károly, Georges Kornheiser Ady Endre, Guillaume Métayer pedig Kemény István egy-egy kötetének fordításával érdemelte ki az elismerést.

Ami leginkább meglepő lehet a Vallin-féle francia Szigeti veszedelemben, az az, hogy kétnyelvű kiadásban jelent meg, így a magyar nyelvvel barátkozó, franciául tudó közönségnek is hasznos olvasmány lehet a könyv. Zrínyi szövege meglehetősen jól működik franciául; bár a francia a hadvezér költő nyelvének sajátos lekerekítetlenségét, csiszolatlanságát nem adja vissza – mint Arany Jánostól tudjuk, az eposz gyakran szabálytalan sorait titáni kéz hányta össze –, a francia alexandrinusok, amelyek néhány apróbb verstani szabályt kivéve a klasszikus verselést követik, jól megközelítik az eredeti Zrínyi-sorokat. Érdekes módon Vallin a rímekhez nem ragaszkodott: ahol magától is kínálkozott a sorok összecsengése, ott meghagyta őket, ám mint az előszóban is kifejti, fölösleges mutatványnak érezte volna megtalálni a franciául összecsengő szavakat, hiszen Zrínyi maga legtöbbször megelégszik a rag- és bokorrímekkel. A fordítói előszó a magyar költőt Corneille, Racine és Bossuet kortársaként kezeli, ami talán nyelv- és stílustörténeti, valamint irodalomszociológiai szempontból pontatlannak tűnhet, ám remek kiindulópont ahhoz, hogy a fordító finoman archaizált, a túlzásokat elkerülő szöveget hozzon létre. Megoldásai valóban a 17. századi francia költészetet idézik, és bár a kor nyelve sokszor régiesnek hat, mégis csiszolt, sztenderdizált franciáról beszélhetünk, amely nem túl idegen a kortárs olvasóktól. Zrínyi inverziói például remekül működnek franciául: „Les armes et le héros qui, face au Turc puissant, / Osa de Soliman soutenir la fureur” („Fegyvert s vitézt éneklek, török hatalmát / Ki meg merte várni, Szulimán haragját”). Érdemes megemlíteni, hogy Vallin megtartja a magyar személy- és helyneveket, és szintén magyarul olvashatjuk fordításában a török tisztség- és személyneveket, amennyiben nincs bevett francia átírásuk.

A kiadvány összeállítói mindent megtettek annak érdekében, hogy a francia olvasó megismerhesse a mű kontextusát. Bár Vallin nem vállalkozott a teljes Syrena-kötet lefordítására, a könyvben megtaláljuk a magyar nemességhez szóló dedikációt, Zrínyi nagy költői tudatosságról árulkodó előszavát, valamint a Peroratio c. verset is. A fordító előszavában életrajzi jegyzetet olvashatunk Zrínyiről, a franciául tudók megtanulhatnak egyet s mást a magyar nyelv sajátosságairól, kiejtéséről és a Zrínyi által használt nyelvjárásról; a bevezető egyfajta tömör fordítói műhelynapló is, amely néhány alapvető nehézségbe és fordítói döntésbe is beavat. A francia kiadók gyakran adnak ki régi klasszikust úgy, hogy a szöveget a cselekmény részletes ismertetése kíséri, ezt látjuk itt is, énekekre lebontva. A Szigeti veszedelem és a Peroratio után Kiss Farkas Gábor tanulmánya következik, amely Zrínyit az európai eposzi hagyományban helyezi el. Fontos nyelvi és tárgyi jegyzetanyagot és rövid bibliográfiát találunk a könyvben, amely számos illusztrációt közöl: az 1587-es wittenbergi Zrínyi-album egy metszetét, festményeket, fontos Zrínyi-emlékművek fotóit, röplapokat az OSZK és a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményeiből, valamint egy térképet a három részre szakadt Magyarországról. Így noha lényegében magánkezdeményezésből készült el a Szigeti veszedelem francia fordítása, filológiailag igényes kiadást vehetnek kézbe a francia olvasók. Ez nem fogja egy csapásra a régi magyar irodalom felé vonzani a külföldi irodalmárok és koraújkorászok figyelmét, ez a fordítás azonban jó alapja lehet a térségünk történelme és kultúrája iránt érdeklődő vizsgálatoknak. Zrínyivel utoljára az elismert történész, Jean Bérenger foglalkozott francia nyelven, akinek szerkesztésében fordításrészletek is megjelentek az Áfiumból. Remélhetőleg most költészete sem marad visszhangtalanul a francia olvasóközönség részéről.

Miklós Zrínyi, La Zrinyiade ou Le Péril de Sziget, ford. Jean-Louis Vallin, utószó Kiss Farkas Gábor (Villeneuve d'Ascq, Presses Universitaires du Septentrion, 2015).

Förköli Gábor (MTA-ELTE HECE)