Közkincs - Tanulmányok a régi magyarországi prédikációk kompilációjáról

Kónya Franciska könyvismertetője

A Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport újabb konferenciakötetet jelentetett meg. Ez immár a Lelkiségtörténeti tanulmányok sorozatának nyolcadik darabja. A Közkincs a régi magyarországi prédikációk kompilációjáról szóló tizenhárom tanulmányt foglal magába. A téma és a konferencia megálmodója Maczák Ibolya volt. A kötet szerkesztése szintén az ő munkáját dicséri. A könyv felépítése, hasonlóan a sorozat többi tagjához, elegánsan kivitelezett, könnyen átlátható. A tartalomjegyzék után a 2013. december 5-én tartott konferencia programját találjuk, majd az időrendi sorrendben közölt tanulmányokat. A használatban segítségre szolgál a kötet végén található személynévmutató.

Kellemes felfedezésként érheti az olvasót, hogy ellentétben a kötet szoros(nak hitt) témájával, amelyet az alcím előre jelez, a tanulmányokra műfaji, módszertani és tematikai sokszínűség jellemző. A prédikációk kompilációját ugyanis legtöbb esetben a műfaji átjárások és a felekezetfelettiség szempontjából közelítik meg a szerzők. Mindezek mellett a változatosság az ország különböző kutatóhelyeinek részvételében is megnyilvánul, két szerző a határokon túli régi magyar irodalmi műhelyeket képviseli.

Ha a Közkincs tanulmányait tekintjük, észrevehetjük, hogy továbbra is Pázmány Péter prédikációi kerülnek leggyakrabban elő a kompiláció vizsgálata során. Ezeknek bencés átiratait tárja fel Szelestei N. László; ugyancsak Pázmány nyomaira talált az unitárius Várfalvi Pálfi Zsigmond írásaiban Túri Tamás; Maczák Ibolya pedig Bernárd Pál, Kelemen Didák és Pázmány szövegeit egymás mellé állítva vizsgálja a kompilációs módszereket. Bogár Judit publikációja szintén Pázmányhoz kapcsolódik, ebben viszont az Imádságos könyv forrásairól és a Pongrácz Eszter-féle későbbi átvételekről esik szó. A kötet két tanulmánya Temesvári Pelbárt prédikációival foglalkozik. Mindkettő egy-egy eltérő műfajú szöveg kompilációjára összpontosít. Laczkó Eszter a ferences szerző halottak napi beszéde kapcsán a liturgikus szövegek és liturgiakommentárok forrásként való használatára hívja fel a figyelmet. Rajhona Flóra pedig egy (Alexandriai Szent Katalinról szóló) legendarészlet prédikációs gyakorlatba kerülését vizsgálja. Ugyancsak e legenda és egy szentbeszéd egymásra hatásának témáját boncolgatja Szilágyi Anna Rózsika Illyés András esetében. Újabb szövegtípus kompilációjára hoz példát Péterffy Alexandra, aki Telek József prédikációban a szegedi rendháztörténet szöveghelyeit ismeri fel. Lovas Borbála izgalmas kérdésfelvetésre építi dolgozatát: a kompiláció és másolás határvonalait mérlegeli olyan szentbeszéd esetében, amelynek nincs nyomtatott változata, és szerzői kézirata is ismeretlen. Új kutatási lehetőségeket világít meg Hajtmann Kornél a szlovák nyelvű prédikációkra irányítva a figyelmet. A tematikai sokszínűségre további példa Tasi Réka tanulmánya a katolikus beszédgyűjteményekben lévő mutatók szerepéről és használatáról Déri Eszter dolgozata a képtisztelet megjelenésének formáiról Keresztúri Bíró Márton szövegeiben. A későbbi idők (18–19. század fordulója) prédikációs forráshasználatának vizsgálatával Lukácsi Zoltán írása zárja a kötetet.

Összességében elmondható a Közkincs című tanulmánygyűjteményről, hogy szépen ötvözi az alapos és részletes kutatói munka eredményeit a sokszínűség varázsával. Kívánom, minél többen vegyük kezünkbe, hogy valóban közös kincsünk lehessen.

 

Közkincs. Tanulmányok a régi magyarországi prédikációk kompilációjáról, szerk. Maczák Ibolya, Bp., MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2014 (Pázmány Irodalmi Műhely: Lelkiségtörténeti tanulmányok, 8) ( Bp., MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2014).

A kiadvány elérhető itt.

Kónya Franciska (PhD), tudományos munkatárs, MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport