Kincsek Fraknóról Budapestre - egy arisztokrata gyűjtemény sorsa

Könyv az Esterházy hercegi kincstár 20. századi történetéről

A közelmúltban jelent meg az Iparművészeti Múzeum gondozásában az Esterházy kincstár 20. századi történetét tárgyaló monográfia, Horváth Hilda munkája. Az Iparművészeti Múzeum művészettörténésze a 19-20. századi magyarországi műgyűjtés avatott szakértője, az Esterházy-kincstár 20. századi történetét az Iparművészeti Múzeum Adattárának rendkívül gazdag, a témára vonatkozó írott és képi forrásai alapján rajzolja meg. A Tanácsköztársaság idején "társadalmasított" kincsek egy 347 tételes egysége 1919 tavaszán került Budapestre, az Iparművészeti Múzeumba. Később - látva a múzeum szakértő gondosságát - Esterházy Miklós herceg ezen intézmény igazgatójával kötött letéti szerződést a műtárgyak további őrzése érdekében.

Horváth Hilda munkája a letét létrejöttét, a kincstár két világháború közötti és a második világháború alatti sorsát, menekítését követi végig. Különösen fontos része az, amely először foglalja össze a források alapján a kincstár második világháború utáni történetét. A bombatalálatot szenvedett budai Esterházy-palota romjai alól való mentés részletei mellett nagyon tanulságos végigkövetni a kommunista hatalomátvételt követő eseményeket: a tulajdonos Esterházy Pál herceg perbefogását, vagyonának, így gyűjteményének államosítását. Ez utóbbi folyamat során a tárgyakat a romok alól kiemelő múzeumi és gyűjteményi szakemberek sorát bocsátották el, hurcolták meg: Hárich János, Jánossy Dénes levéltárosokat, Huszár Lajos numizmatát, Voit Pált, az Iparművészeti Múzeum megbízott igazgatóját.

A monográfia rendkívül gazdag képanyagát is meg kell említeni, közöttük az Adattár archív fényképeinek sokaságát. A kiadványban nagyon részletes kép-  és kiállításjegyzék is olvasható. Az az impozáns lista, melyben az Iparművészeti Múzeumban végzett restaurálásokat foglalta össze a szerző, mindennél beszédesebben mutat rá, milyen fontos, áldozatos munkát végzett az Iparművészeti Múzeum szakembereinek több generációja. Ennek fényében válik igazzá a kincstár első olvasásra furcsának tűnő "nemzeti kincstárunk" megnevezése. A 2010-ben és 2014-ben megjelent nagy szakkatalógusok, a Thesaurus Domus Esterhazyanae két kötete után Horváth Hilda műve is bizonyítja: az Esterházy-kincstár, az egykori gyűjtemény fennmaradt tárgyai, a levéltár nem csupán egy magyar arisztokrata família történelmének, fényének idézői, hanem az egész koraújkori magyarországi történelem, művészet, művelődéstörténet kutatásának egyik legfontosabb forrásegysége.

Horváth Hilda, Nemzeti kincstárunk, az Esterházy hercegi kincstár 20. századi története (Budapest: Iparművészeti Múzeum, 2014).