Ilyet még nem pipáltunk! - konferencia Egerben

Ilyet még nem pipáltunk! címmel tudományos konferenciát rendezett a Dobó István Múzeum Egerben.

A 2013. november 29-én megrendezett összejövetelen a kora újkori cseréppipák kutatói osztották meg egymással újabb eredményeiket. A konferencia aktualitását az adta, hogy 50 évvel ezelőtt jelent meg Kovács Béla tollából az egri várban előkerült cseréppipákról az a közlemény, mely a régészeti megközelítésű cseréppipa-kutatás alapjául szolgált Magyarországon.

A konferencia bevezető előadásában Szabó Jolán emlékezett Kovács Béla életére és munkásságára. Kovács Bélának vidéki kutatóként, később intézményvezetőként egyszerre kellett tudósként, menedzserként és néha mindenesként is helyt állnia. Kutatói nagyságát bizonyítja, hogy történészként, levéltárosként és régészként is maradandót alkotott, s hogy az olyan mellékesnek tűnő témáiból is, mint a cseréppipák vizsgálata, később önálló résztudomány-terület bontakozott ki.

Varga Emese, a konferencia egyik fő szervezője, aki az immár közel 8000 darabra duzzadt egri pipagyűjtemény feldolgozásában ér el újabb eredményeket, ezúttal az arab betűs bélyegzőkkel bepecsételt pipák feldolgozását mutatta be. A bélyegzők alapján változatos forma- és díszítőkincsű műhelyek léte vázolható fel.

Nagy Zoltán a 19. század első felében Körmenden működő pipakészítők selejtanyagának fényében tárgyalta azt a jelenséget, hogy a dunántúli, főként zsidó pipakészítők miként használták fel egymás, de főleg neves selmecbányai és theresienfeldi pipaművesek bélyegzőinek utánzatát saját portékájuk kelendőbbé tételére.

A konferencia hangulatát oldotta a hagyományőrző Pap Gergely előadása, aki dervis öltözetben számolt be arról, hogy milyen nehézségekkel jár a 21. század elején autentikus, a 17. századi formáknak megfelelő cseréppipák elkészíttetése, és miféle veszélyekkel jár ezen eszközök mérték feletti használata. A délutáni ülésszakon Véninger Péter restaurátor-keramikus a pipákon megfigyelhető, a készítésre utaló nyomokat elemezte. Felvetette a pipák formába nyomott másolásának lehetőségét, és számba vette a különféle felületkezelések lehetőségeit is.



Ezután Kovács Gyöngyi számolt be saját, részben Rózsás Mártonnal közösen végzett dél-dunántúli feltárásain talált cseréppipák elemzéséről. A magyarországi kora újkori régészet egyik vezető szakembere formai és díszítésbeli párhuzamok alapján kereskedelmi utak, illetve katonai kapcsolatok hálózatait rajzolta fel, s külön érdeklődésre tarthatnak számot a rendkívül korai, még a 16. század végére keltezhető példányok.

Ridovics Anna, a Magyar Nemzeti Múzeum Pipagyűjteményének vezetője, nemzetközi kitekintéssel mutatta be a tajtékkő felhasználásának kezdeteit. A Théba környékén, illetve Eski Sehirnél bányászott pipakövet már a 17. századtól használták, és az rövidesen hazánkba is eljutott. A régészeti leletek, de 18. századi leltárak is bizonyítják, hogy a cseréppipákhoz képest sokkal kisebb mennyiségben, de jóval nagyobb értéket képviselve importálták. A 18. század első felében már művészi faragású példányok is készültek.

A tajtékpipa-faragás művészetének csúcsát a 19. században érte el. A konferencia záróelőadását Tomka Gábor tartotta, aki az első dohány- és pipamonopólium régészeti nyomait véli felfedezni egy több lelőhelyen feltűnő latin betűs bélyegzőben. Az előadásokat követően a Dobó István Vármúzeum kiállításait, valamint egy cseréppipa-kiállítást tekintették meg a konferencia résztvevői, majd kötetlen beszélgetéssel zárult a program.

Tomka Gábor

Illusztráció forrása
fotó forrása