Versailles - a kortárs kert

A versailles-i egykori vízi színház kortárs kertépítészeti műként született újjá

1999 karácsonyán egy Versailles-on végigsöprő vihar óriási pusztítást végzett a hírneves parkban. A károk miatt a kastély közvetlen közelében fekvő nagy gyepfelületet  – a Rond-vert-t - biztonsági okokból évekre lezárták a látogatók elől. A gyepet keretelő fákat 2003-ra újratelepítették, de a terület központi része üresen maradt. 2010-ben született meg a döntés a versailles-i kert e részének ujjáépítésére. A tervpályázatot egy kertépítész-szobrász alkotópáros nyerte el, munkájuk eredménye pedig idén kora nyártól már látogatható is a világhíres parkban. A Jean-Michel Othoniel szobrász és Louis Benech kerttervező által megálmodott "új" kert lenyűgöző kortárs alkotás, amely a 17. századi eredeti elrendezéshez tért vissza. A Rond-vert helyén  az 1671-1674 között,  André Le Nôtre tervei alapján létrehozott vízi színház, a Théâtre d'Eau állt, egykori tánc- és színi előadások helyszíne. A művészek számára szolgáló emelt színpad előtt üléssorok helyezkedtek el az amfiteátrum-szerűen kialakított térben. A tér középpontjában álló díszkút medencéjét lépcsőzetes vízesések szegélyezték számos szoborral, Charles Le Brun (1619-1690) műveivel. A boszkét ekkor sokkal sűrűbben ültetett, magas fák határolták, a liget szerkezete szigorúan szimmetrikus, formális volt. A vízi színházat már a 18. század elején átalakították, hogy 1775-ben végleg elbontsák; a megváltozott kertdivatnak megfeleően ekkor lett belőle a nagy, kerek gyep, a Rond-vert.

A versailles-i vízi színház 17. század végi állapotának terveSzerencsére az egykori vízi színháznak számos ábrázolása, sőt, alaprajza is ismert volt, Benech és Othoniel ezek nyomán alkották újra a barokk kertművészet egyik kiemelkedő emlékét. Művük azonban nem egyszerűen rekonstrukció, hanem egy valaha volt, de elpusztult '"eredeti" hiteles, érvényes  újraértelmezése. A fákkal körbevett zárt kertegység, a boszke eredeti funkciójához tértek vissza az alkotók. A korábbi formális elrendezés helyett azonban egy tágasabb, nyitott teret hoztak létre, az eredetii rombusz alakú központi tér egyik oldalán elhelyezkedő, aszimmetrikus medencéjú díszkúttal. Az újonnan telepített növényzet  az egykorinál alacsonyabbra növő fákból áll, így távolabbról a régi-új liget nem különül el a parkon belül.

Az Othoniel által tervezett, három egységből álló díszkút és környezete újra alkalmassá tette a boszkét tánc- és színi előadások megtartására, ahogyan ennek a tavaszi megnyitó jelenlévői is tanúi lehettek. Miként egykor Le Brun művei, úgy most is kortárs szobrászati alkotások adják a boszke központi tartalmi és látványi elemét. Othoniel a személyes védjegyévé vált anyagból dolgozott Versailles-ben is: a muránói üveghuták kézművesei készítették el számára azokat a hatalmas, 25 cm átmérőjű, belül laparannyal borított "üveggyöngyöket", amelyekből  a francia szobrász létrehozta a díszkút monumentális szobrait. Ehhez kiindulópontként a Napkirály udvarának egy talán kevéssé ismert, de a maga területén igen nagy hatású szerzőjének művét használta fel. XIV. Lajos 1666-ban ugyanis a Francia Képzőművészeti Akadémia után a táncművészet akadémiáját is megalapította. E művészeti ág egyik kiemelkedő művelője, koreográfus és a tánclépések lejegyzése metódusának egyik kidolgozója volt Raoul Auger-Feuillet (1653 k.- 1708). Feuillet 1700-ben jelentette meg Choréographie, ou l'art de décrire la danse című művét, amely kora népszerű udvari táncainak lépéseit, koreográfiáját rögzítette. Feuillet tánc lejegyzésének lényege a táncos által bejárt út, a lábak, a kar, a törzs térben való mozgásának rögzítése. A tánclejegyzések kalligrafikus, ritmikus rajzai ihlették meg Jean-Michel Othonielt. A Feuillet művéből választott három tánckoreográfia lépésrajzát fordította át három dimenzióssá: hatalmas arany gyöngysorai a táncosok által leírt mozdulatsorokat írják üveggel-vízzel a levegőbe. A Belles Danses "táncszvit" egyes elemei az Apollo bevonulása, a Achilles bourrée, és a Béke rigaudon címet viselik.

A megújult vízi színház Versailles-ban

A Théâtre d'Eau újratelepített növénytakarójának még szüksége lesz néhány évre, hogy teljes pompájában tündökölhessen. De a Benech-Othoniel tevezőpáros munkája már így is példaként szolgál arra, hogyan lehet és érdemes életre kelteni egy töredékes, elpusztult műalkotást.

A boszke újjáalkotásáról szóló film itt tekinthető meg. Feuillet művének a Library of Congress által digitalizált változat itt érhető el.