Újra megnyílt az eisenachi Luther-ház

Az új állandó kiállítás Luther és a Biblia címmel látható

Két évig tartó felújítási munkálatok után 2015. szeptember 26-án újra megnyílt a látogatók előtt a Luther-ház Eisenachban, ahol a reformátor 1498-1501 közötti iskolás éveiben lakott. Maga a ház az egyik legrégebbi favázas épület a városban, amely sokáig a Cotta család birtokában volt.

A múzeum a Luther és a Biblia című új, multimédiára alapozó állandó kiállítással immár modern atmoszférát áraszt, a Cranach-műhelyből származó festmények mellett a Biblia különféle kiadásai, középkori szobrok, régészeti leletek és a szuvenírek között még Luther playmobil figurája is látható. A reformáció kora kultúrtörténetének sokoldalú bemutatatásával nemcsak a látogatóknak, hanem a tudományos kritériumoknak is meg kívánnak felelni. A kiállításon a bibliafordítások teológiai hátterének megvilágításán túl a Luther-féle fordítás nyelvre, zenére és irodalomra tett hatása is az egyik fontos vezérlő motívum.

Jochen Birkenmeier, a múzeum vezetője és a kiállítás kurátora az apró részletekre is ügyelt. Például egymás mellé helyezett két úrvacsora kelyhet, egyet 1517 előttről, egyet utánról, az utóbbi mérete nagyobb, ugyanis a belé töltött bornak az egész gyülekezet számára elégnek kellett lennie. A kiállítás célja, hogy egy reális Luther-képet mutassanak be, ne egy idealizált hősét, hanem egy olyan nagy hatású teológusét, aki előtt, mellett és után is voltak más jellegű vélemények, Birkenmeier szerint Luther nézeteit meg lehet kérdőjelezni és vitatkozni kell róluk.

Eisenach a felújított múzeummal a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi események fontos állomása lesz 2017-ben. A négymillió euróval dotált projekt nyomán évi 100 ezer látogatót várnak. A poszt forrása itt.

A 2017-es Luther-évről további érdekes információ a következő német honlapon találhatnak az érdeklődők, a várható magyar rendezvényekről pedig itt olvashatnak.