Török kori épületek maradványai az egri Dobó tér alatt

A tér felújítása közben kitűnő állapotban megmaradt épületek maradványaira bukkantak a török korszakból

Az egri Dobó tér rehabilitálási munkálatai során több épületmaradvány került elő: egy kőépület, egy tímárműhely, illetve annak cserző és áztatógödrei, valamint két faszerkezetes épület nyomai. A kőépületben koraújkori kerámiákat, kályhacsempéket a XVI. századból, baltát, illetve egy bronz ruhadíszt is találtak. A cserzőműhely áztatógödreiből több értékes lelet is előkerült. A cserzőanyagnak és az iszapnak köszönhetően például a felszínre hozott leletek közül a török cipőtalpakon még a varrás nyomai is látszanak. Előkerült továbbá egy páncéling maradványa, egy szinte teljesen ép, mázas tintatartó, amelyben azonban lehet, hogy fűszert vagy illatszert tároltak, egy összeállítható festett üvegedény, több, fából készült használati tárgy, mázas kerámiák, illetve állatcsontok. A mindössze 60-80 centiméterrel a tér burkolata alatt található épületmaradványok a török kori Eger mindennapi életére vetnek fényt.

A Tv Eger beszámolója:

Bővebben itt és itt.