Szabadkőművesség és felvilágosodás: Jonathan Israel

Szabadkőművesség és felvilágosodás: Jonathan Israel antimaszon nézeteiről - előzetes

A rövid előzetesben arról olvashatni, hogy a vezető felvilágosodás-kutató, Jonathan Israel milyen előítéletekkel fordul a szabadkőművesség eszmetörténeti szerepe felé. A recenzió hosszabb, lábjegyzetelt változata itt, az Obeliscus című folyóiratunkban jelenik majd meg!

Az elmúlt évtizedben nagy lendülettel megújuló felvilágosodás-kutatások egyik legismertebb, és kétségtelenül a legnagyobb léptékű szellemi vállalkozása a méltán világhírű eszmetörténészé, Jonathan Israelé. Szigorú értelemben az Oxford University Pressnél, a szerző egyéb műveire is jellemző monumentális méretekben publikált trilógiáját szokás ehhez a projektumhoz kötni. A trilógiai kötetei sorrendben: Radical Enlightenment: Philosophy and the Making of Modernity, 1650-1750 (2001), Enlightenment Contested: Philosophy, Modernity, and the Emancipation of Man 1670-1752 (2006), Democratic Enlightenment: Philosophy, Revolution, and Human Rights 1750-1790 (2011). E három mellett azonban egy negyedik kötetet is bízvást ide sorolhatunk! Ez a 2009-ben megjelent A Revolution of the Mind: Radical Enlightenment and the Intellectual Origins of Modern Democracy. Különösen a hazai visszhang érthetetlen elmaradása miatt a négy könyv együttese önmagában is sok misét megérne: így például a német Martin Mulsow és Israel radikális felvilágosodás-koncepciójának összehasonlítása is kifejezetten gyümölcsöző munkának bizonyulhatna. Ezúttal azonban Israel monumentális vállalkozásának mégis mindössze egy látszólag lényegtelennek tűnő aspektusára hívom fel a figyelmet. Israel munkájának nem ez az egyetlen meglehetősen ellenmondásos mozzanata, de kétségtelenül ez a legmeglepőbb egy olyan jelentős és tájékozott kutatótól, mint ő. Már csak azért is érdemes ezen összefüggés miatt egy darabon elidőzni, mert az antimaszon nézetek terjesztése egyáltalán nem szokásos tudományos körökben. Az ilyesmi még mérsékelt stílusban is csak a rossz értelemben vett népszerűsítő munkák és a szenzációhajhász sajtó, rosszabb és még gyakoribb esetben pedig az összeesküvés-elméletektől korántsem idegenkedő, afféle „paranoid interpretációkra” (Eco) építő szélsőjobb, vagy szélsőbal propaganda sajátos szokása a világban, s nem a tudományé.

Israel megdöbbentően lekicsinylő mondattal utasítja el második kötetében a szabadkőművesség történetének kutatását a felvilágosodás kontextusában: „Valóban, szigorúan felvilágosult nézőpontból a szabadkőművesség inkább periferiális jelenségnek […] bizonyul és nem olyan jelentős kulcskérdésnek, mint ahogy egyesek azt bemutatták eddig […] Mindent egybevetve a kőműves páholyok sokkal inkább a felvilágosodás megfogalmazta bonyolult kérdések elhallgattatására, semmint azok stimulálására szolgáltak. Ha az a célunk, hogy a felvilágosodásnak mint egy meghatározó világtörténelmi jelenségnek a szívébe jussunk, valószínűleg minél kevesebbet szólunk a szabadkőművességről, annál jobban járunk.” (865. oldal) Hogy Israel egyáltalán nem elfogulatlan a kőművesség eszmetörténeti jelentőségének kérdésében, mi sem mutatja jobban, mint kifejezetten pontatlan Lessing-értelmezése a Revolution of the Mind-ban. Itt Lessing a szabadkőművesség eszmetörténete szempontjából kulcsfontosságú Ernst und Falk-ját Israel egyoldalúan csak a század legjelentősebb kőművesség-kritikájaként állítja be, ám ugyanakkor nem utal arra, hogy a német páholyokban tapasztaltak ellenére Falk (vagyis Lessing) kitart a szabadkőművesség értékei mellett, s végső soron erre tanítja a fiatalabb Ernstet – s így a mindenkori olvasót – is. (72-73 oldalak).

Míg a trilógia első két kötetében és a projektet bizonyos értelemben összefoglaló, tömörebb Revolution of the Mind-ban csupán lakonikus, ám éppen ezért sokkoló kijelentéseket olvashattunk a maszonéria felvilágosodásbéli eszmetörténeti jelentőségéről, addig egy 2010-es, a Freemasons and Enlightenment: Radicalism Contested? című brüsszeli konferencián elhangzott The Radical Enlightenment's Critique of Freemasonry: from Lessing to Mirabeau című előadásban, s ennek a trilógia zárókötetében megjelent fejezetváltozatában alaposabban megismerhettük Israel meglepő megállapításainak szellemi hátterét (31. fejezet, 822-858. oldalak). Anélkül, hogy itt részletekbe menően ismertetném e fejezet állításait – minderről többet a recenzió hosszabb változatában olvashatni majd itt, az Obeliscus hasábjain! – máris leszögezhetjük, hogy Israel legnagyobb hibája abból a kőművesség eszmetörténetében egyáltalán nem ismeretlen helyzetből fakad, hogy a 18. század elején Jean Théophile Désaguliers-től és társaitól kifundált, a mérsékelt newtoni felvilágosodás jegyében működő modern szabadkőművesség „kitalált hagyománya” (Hobsbawn) és a kontinentális szabadkőművesség radikálisabb, a társadalmi viszonyokat – a korabeli angollal szemben bízvást despotikus berendezkedésűnek mondható országokban – határozottan bíráló hagyományai érdemben térnek el egymástól. Israelt persze az a tény is megzavarhatta nagyívű koncepciójának felvázolásakor, hogy maga a kontinentális, vagy latin (esetleg francia) hagyományú kőművesség is rendkívül sokszínű volt a francia filozófusok nagyjait felvonultató felvilágosult páholyoktól egészen bizonyos rózsakeresztes magas fokok kifejezetten antiaufklérista törekvéseiig, különösen német földön. Minden sokszínűség ellenére azt állítani azonban, hogy, mondjuk, a Habsburg Birodalom területén a szabadkőművességnek semmi köze sincs a felvilágosodáshoz, megdöbbentő tájékozatlanságra vall. Elég csak a magyar felújulás, a „nemzet csinosodásának” (Kármán) nagyjaira gondolnunk Kazinczy Ferenctől Széchényi Ferencen, Bessenyei Györgyön át Pálóczi Horváth Ádámig, akik az ún. Draskovich-rendszer páholyaiban dolgoztak a jozefinista program messzemenő támogatóiként mindaddig, amíg maga a Kalapos király szembe nem fordult saját, a kőművesektől korábban támogatott felvilágosult nézeteivel, s – az addig autonóm kőműves páholyvilágra is kiterjesztendő – hatalmát egyre inkább abszolutizálni nem kívánta. Ezt követően – erre a Martinovics-féle összeesküvés a legszebb példa – a kőművesség legjava meglehetősen radikálisan fordult szembe Béccsel a szabadság, egyenlőség és a testvériség jelszavainak jegyében. Ha Jonathan Israelt nem a United Grand Lodge of England, az adogmatikus és liberális páholyokban folyó kőművesi munkát eretnekségnek tekintő előítélete vezérelte a tényektől elrugaszkodott nézeteinek megfogalmazásában, akkor egyszerűen csak nem ismeri a kontinentális történelmet kellőképpen ahhoz, hogy több ezer oldalas könyvekben nyilatkozzék legfeljebb fejezetterjedelemben olyan kérdésekről, amelyek sokkal több körültekintést igényelnek, különösen olyan nagy hatású sztártudosóktól, mint amilyen a princetoni emeritus professzor, Jonathan Israel is.