Nyílt hozzáférés és koraújkori kultúra Magyarországon és Erdélyben

Monok István hozzászólása Klaus Graf posztjához

Nemrégiben közöltük Klaus Graf posztját Koraújkor és Open Access címmel. Felkérésünkre Monok István, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának és Információs Központjának főigazgatója áttekintette a magyarországi (és erdélyi) helyzetet, az alábbiakban az ő véleményét közöljük.

Kis kultúra, kisebb gondok. Gondolhatnánk. A Magyar Királyság és Erdély koraújkori múltjára vonatkozó szakirodalom nyílt hozzáféréssel történő elérése egyszerűen és nagyon gyorsan megoldható lenne, ha lenne politikai szándék a magyar írott kulturális örökség ingyenes digitális megjelentetésére, és talán ennek mentén, a könyvtárak, illetve a digitalizálási folyamatban résztvevő intézmények, vállalkozások együttműködése is kialakulna. Ma a „szabad a gazda”, „aki bírja, marja” világát éljük, és a közpénz-források pazarlása folyik. De rengeteg eredmény született így is. Talán a közös keresők segítenek majd a tájékozódásban, és talán egyszer lesz olyan szakmai portál, amelyen összegyűjtjük azokat az URL címeket, amelyek megkerülhetetlenek a kor kutatói számára. A közös keresésre egy jó példa az a kereső, amelyet a SZTAKI fejlesztett és az MTA KIK finanszíroz, és amelynek célja a „minősített repozitóriumok” anyagának közös keresése. Nagyon fontos lenne, hogy azoknak a digitális gyűjteményeknek fenntartói, akik itt még nem szerepelnek, minősíttessék magukat (ami fájdalommentes!), és az esetek többségében egyébként is megfelelnek a szakmai feltételeknek.

A szabadon hozzáférhető anyagok bemutatását két logika mentén is elvégezhetjük. Az egyik a régibb szakirodalom, majd az újabb, friss szakirodalom elérése. A másik logika a nagyobb gyűjtemények számbavétele. Mivel ez utóbbiakban jellemzően a „régibb”, vagyis általában a 2000 előtti folyóiratok, a könyvek esetében pedig a második világháború előttiek találhatók, szükséges, hogy néhány szót mondjunk a frissen megjelenő anyag elérhetőségéről is.

A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) az Akadémiai Törvény 2015. májusi változása nyomán olyan helyzetbe került, hogy minden frissen megjelent cikket, könyvet, szellemi produktumot digitálisan is fel kell tölteni az bibliográfiai adatbázis mögött lévő repozitóriumokba. A közpénzből támogatott folyóiratokra és könyvekre külön is vonatkoznak ilyen feltöltési előírások. Ezeket vagy az MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) gyűjteményeibe, vagy – az NKA támogatások esetében – az Országgyűlési Könyvtár (OGYK) digitális könyvtárába kell rögzíteni. Az elérhetőség azonban nem mindig automatikus: a szerző, illetve a kiadó, általában a jogtulajdonos embargós időt állíthat be, amelynek maximuma 8 év. Általában 1–3 évet jelölnek meg a kiadók.

A régebbi megjelenésű tudományos periodikumok viszonylag jól elérhetőek: szívesen mondanám, hogy teljes egészében, de ez nem egészen igaz. A feladat, a dolog természeténél fogva, az Országos Széchényi Könyvtáré (OSZK) lenne, sajnos azonban a Könyvtár soha nem volt abban a helyzetben – sem anyagilag, sem jogilag, de a legfontosabb: együttműködési készségben sem –, hogy ezt a feladatát teljesíteni tudja. Azzal, hogy az Elektronikus Periodika Archívum és a Magyar Elektronikus Könyvtár az OSZK szervezeti egységeként működik, az első lépés megtörtént, a folytatás azonban több ponton sem sikertörténet. Akkor sem lenne könnyű dolga, ha minden magyarországi digitalizáló intézmény – köz- vagy magán – automatikusan átadná a numerikus terméket az OSZK-nak. Ettől függetlenül, az EPA és a MEK jelentős mennyiségű szakirodalmat tartalmaz a kora újkort illetően is.

Az Arcanum KFT szerepe a magyarországi digitalizálás történetében sok tekintetben sikertörténet. Azért az, mert a vállalkozói oldal mohósága nem a korszerűként ismert hiénákat követi, hanem a cég valódi értékteremtő szándék és cselekvés mellett próbál hasznához jutni. Ezért érzékelhető velük szemben az együttműködési készség a magyarországi könyvtári, múzeumi és levéltári intézményi rendszer tagjaiban. A teljes nyilvánossággal működő – katasztrofális nevű – Hungaricana közintézményben érhető el (OGYK). Ebben az adatbázis rendszerben rengeteg forrás (levéltári és múzeumi is), és az alapvető szakirodalom (szinte kizárólag periodikumok és könyvsorozatok) érhetőek el, és ami a legfontosabb, kereshetők is együtt. Erőssége az anyagnak az, hogy a helyismereti szakirodalom múzeumokban kiadott része a gyűjtemény részét alkotja, ez azonban sajnos nem igaz a történelmi Magyar Királyság és Erdély egészére. Ugyancsak fontos, hogy egyre több iskolai értesítő hozzáférhető itt, amelyekben gyakran jelentek meg fontos tudományos írások. A legnagyobb Arcanum gyűjtemény (ADT+) azonban csak az országos szakkönyvtárakban, továbbá az egyetemi és a megyei könyvtárakban férhető hozzá szabadon az EISZ előfizetési keretben. Az EISZ törekszik az olyan vásárlásokra, hogy a könyvtárak beiratkozott olvasói EduID segítségével az előfizetett adatbázisokat, így az ADT+-t is, otthonról vagy bárhonnan is elérjék.

A tudományos irodalom módszeres összegyűjtését az MTA KIK ambícionálja. A Könyvtár REAL rendszerében archiválják ezeket (doktori értekezések, folyóiratok, könyvek, régi könyvek, kéziratok és szürke irodalom). A teljes tudományos szakirodalmi korpuszt azonban a könyvtárak együttműködése teheti nyilvánossá. Az egyes szakkönyvtárak intézményi repozitóriumokat, a megyei és városi könyvtárak helyismereti gyűjteményeket hoznak létre digitálisan. Arra törekszik az MTA KIK, hogy ezek közös kereshetőségét gyorsan megteremtse, és – amennyiben ez jogilag lehetséges – az anyagot a REAL rendszerben össze is gyűjtse.

Kétfajta együttműködésről kell még megemlékeznünk. Az egyik, a határon túli magyar könyvtárak, illetve magyar tudományos műhelyek digitális gyűjteményei, amelyek ugyancsak szabadon hozzáférhetőek. Jó példa erre az Erdélyi Múzeum Egyesület Digitális Tára, illetve a Transindex Adatbankja. A másik, a nagyobb hungaricum gyűjteményeket őrző, nem magyar könyvtárak digitalizálási programjai. Gondoljunk akár a szomszédos államokra, mint Szlovákiában a Memoria Slovaca program, akár a Bajor Állami Könyvtár, vagy az Osztrák Nemzeti Könyvtár nagy gyűjteményeire, azt kell, hogy mondjuk, a kora újkori történelmünk forrásai, és a vonatkozó szakirodalom jelentős részben szabadon hozzáférhető.

Befejezésként még egyetlen gondolat. A legfontosabb teendő a jövőre nézve a szerepek gyakorlati tisztázása lenne. A könyvtárak és a vállalkozók digitalizáljanak, hozzanak létre digitális tartalmakat, és azokat rendezzék könyvtárakba, minél inkább szabadon felhasználható könyvtárakba. A filológiai műhelyek pedig építsenek szakmai szakértői rendszereket. Ezek építése során digitalizálják azt, ami kimaradt a tömeges munkákból. De legfőképpen javítsák az automatizált munka eredményként létrejött korpusz szövegállapotát: olvassák össze az OCR utáni textust, jegyzeteljék, magyarázzák nyelvileg, tartalmilag, és linkeljék hozzá az értelmező szakirodalmat. Ha ez az együttműködés nem csupán elvi szintű marad, meggyőződésem, hogy a Magyar Királyság és Erdély korai újkori szövegegyüttesei rövid időn belül nyílt elérhetőséggel, open access hozzáférhetőek lehetnek.

Monok István, főigazgató, MTA Könyvtár és Információs Központ