Lippay György levelei

„Az mit Isten ád értenem, és jó conscientiám, megmondom…” - megjelentek Lippay György magyar nyelvű levelei Tusor Péter kiadásában

Idén látott napvilágot az a vaskos kötet, amely Lippay György veszprémi és egri püspök, későbbi esztergomi érsek és prímás 1635 és 1665 között írott leveleit tartalmazza. A közreadó Tusor Péter egy méltatlanul keveset emlegetett, pedig igen befolyásos és széles látókörű 17. századi politikus, főpap magyar nyelvű leveleinek kiadására vállalkozott. A hiánypótlás mellett bevallott szándéka forrásokkal is alátámasztani egy olyan kiegyensúlyozott történelemszemléletet, amely nem megy el sem a kurucos nemzeti romantika, sem pedig a Habsburgok idealizálásának irányába. Ehhez fontos adalék az a tény, hogy a magyar politikai elit mellőzése a Habsburg Birodalom kormányzásában gyakori témája a leveleknek, és Lippay ezzel kapcsolatos elégedetlensége pontosan Várad eleste és az 166364-es hadjáratok, illetve az azokat lezáró vasvári béke idején csúcsosodik ki. A kötetnek hála pontosan követhető hogyan fordul szembe a hadvezetés terén Montecuccolival – a korban elterjedt gúnynevén Kakukk Mátéval –, és hogyan válik a Zrínyi-Újvár elvesztéséért elégtételt kérő Zrínyi Miklós támogatójává.

Lippay mellőzöttsége a most közölt levelek fényében már csak azért is nehezen érthető, mivel az udvarba bejáratos és befolyását a végsőkig latba vető államférfiról van szó, aki 1635-től udvari magyar kancellár volt. Nemcsak a birodalmi gyűlések rendszeres résztvevője Lippay, hanem valószínűleg még a nádornál is közvetlenebbül érintkezik az uralkodóval. Ennek megfelelően számos levelét a regensburgi diétáról, illetve a Bécsben vagy éppen Grazban tartózkodó udvarból írja. Többször bírálja az udvarnak a török külpolitika praktikáival szemben tanúsított naivitását. Ha kell, ezekben az ügyekben magánál az uralkodónál is szót emel. Wesselényi Ferencnek 1659 januárjában-februárjában írott leveleiben mellbevágó őszinteséggel beszél például az udvarnak a magyar ügyek iránti hanyagságáról és megvetéséről. Panaszkodik, hogy az erdélyi követettel való tárgyalás lehetőségétől az udvar elüti a magyarokat. 1660 májusában ezért fordul először Porziához, aztán az uralkodóhoz. Rottal Jánosnak 1664. szeptember 29-én Érsekújvár török kézen hagyása miatt méltatlankodik, és figyelmeztet a döntés veszélyeire, majd később az uralkodónak személyesen is elmondja véleményét. A levelek azonban nemcsak a szigorúan vett eseménytörténethez vagy Lippay életrajzához nyújtanak felbecsülhetetlen adatokat, hanem egy esetleges eszme-, mentalitás- vagy információtörténeti vizsgálódás számára is hasznosak lehetnek. A regensburgi birodalmi gyűlésen való jelenlétének hála meglepően izgalmas, életközeli híreket kapunk a harmincéves háború birodalmi hadszíntereiről, sőt Lippay még egy wolfenbütteli árvízről is beszámol Esterházy Miklósnak írott, 1641. augusztus 13-i levelében (ekkor még nem itt volt a híres könyvtár). I. Rákóczi Györgynek 1640-es nürnbergi kirándulását is megemlíti, amelynek során megtekintette az ott őrzött Longinus-lándzsát. A nádort és az erdélyi fejedelmet is informáló főpap tehát rendkívül fontos szerepet játszhatott a hírek elosztásában.

A levéltitok és az információéhség sajátosan feszült viszonyáról is tanúskodik néhány dokumentum. 1650. november 16-án írja Lippay, hogy Wesselényi leveleit valaki felbontja, de hasonló gondjai magának a főpapnak is akadtak korábban; akkor valószínűleg Homonnai Drugeth János olvasott bele másoknak szánt leveleibe. 1643. július 20-én Batthyány Ádámot szólítja fel, hogy a svéd betörés ellen szervezzen magyar seregeket; kéri, hogy olvasás után semmisítse meg a levelet, amely a Batthyány család levéltárában mégis fennmaradt; Wesselényinek 1659. június 4-án írja Kassáról, hogy olyan híreket kapott, amelyeket „pennára” nem bízhat. A disszimuláció gyakorlatáról és a diplomáciai nyelvhasználat sajátosságairól mond el sokat az, hogy miként igyekszik bizalmas viszonyt kialakítani a két Rákóczi Györggyel, és miként ír róluk másoknak. 1640 augusztusában például Esterházy Miklóst arról tudósítja, hogy a fejedelem, miközben határmenti falvakat foglalt el, azt hangoztatja, hogy minden ezzel kapcsolatos panaszt meghallgat és rájuk elégtételt ad. Lippay kommentárja jellegzetes: „Ezis mind chiak Erdeli fogas es roszasagh”. Hasonlóan nyilatkozik már 1638. augusztus 11-én szintén Esterházynak I. Rákóczi György svédpárti külpolitikájáról, támadási terveiről és az ezt leplező taktikázásáról: „vox quidem vox Iacob est, manus autem manus sunt Esau” (’a hang ugyan Jákob hangja, de a kéz Ézsau keze’) – érdekes, hogy pontosan ugyanezt az ószövetségi idézetet később a török csalárdságára fogja alkalmazni. A politikai praktikák szempontjából igen tanulságos és egyben megmosolyogtató is, hogy – mint az szintén Esterházy Miklósnak Komáromból, 1642. február 24-én írott leveléből kiderül – a törökkel folytatott szőnyi béketárgyalások során úgy kellett meghamisítani a zsitvatoroki béke okmányát, mert a keresztény fél egyszerűen nem találta meg a fontos dokumentumot.

Mint minden levélgyűjteménynek, természetesen Tusor Péter könyvének is az az egyik fő erénye, hogy értékes adatokat nyújt a személyközi viszonyok történetéhez. Ebből a szempontból Lippaynak a két Rákóczi Györggyel való kapcsolata az egyik legizgalmasabb szál a könyvben. Mindkettejükkel a Pázmány Péter által megalapozott jó viszonyt kívánja folytatni Lippay, mégsem lesz teljes a bizalom, mint azt a főpap gyakori intelmei és szemrehányásai is jelzik. Wesselényi Ferenchez írott levelei nem kevésbé meghökkentőek, őt ugyanis gyakran kell bíztatnia, hogy ne vonja ki magát az államügyek intézése alól, és viselkedjen agilis politikusként. Bizonyára sok kutatót fog érdekelni Zrínyi Miklóssal való kapcsolata is. Noha olyan levél nem került elő, amely közvetlenül hozzá szólna, néhány érdekességet mindenképpen meg kell említeni: míg a fiatal Zrínyi és Batthyány Ádám csetepatéit 1640 körül Lippay kifejezetten veszélyesnek ítéli, Zrínyi-Újvár eleste után már ő is a horvát bán ügyéért izgul, aki Bécsben keres elégtételt; sőt, mint a Wesselényihez a helyszínről írott 1664. július 19-i leveléből kiderül, ő maga érvel az uralkodónál azért, hogy Zrínyi Montecuccolitól független hadtestet kaphasson.

Végezetül egy pár szó a levelek irodalmi értékéről: Lippay ugyan korántsem kiemelkedő stiliszta, és különösképpen erudícióját sem csillogtatja, levelezése mégis kellemes olvasmány. Néha humora, öniróniája is tetten érhető, mint például abban a levélben, amelyből kiderül, hogy majdnem besétált a törökök csapdájába, amikor Naszvadon hajóra akart szállni: „Megh irta Pal Vram böuen kegyelmednek ez mai harczot, kinek enis az bastiarul uitez nezöie uoltam. Nem az uolt ugian az Törökök intentioia, hanem hogy nekemis personam legien, ebben az Comediaban.” (Esterházy Miklósnak, Érsekújvár, 1644. március 31.) Lippay egyébként meglehetősen gyakorlatias szempontok alapján fogalmazza meg leveleit, aktuális információkat és konkrét tanácsokat ad, az elvont moralizálás idegen tőle. Mégis akad olyan egy-két megjegyzése, amely a politikai élet sürgető tennivalóitól elszakadva, nagyobb távlatból tekint a történelemre, mint abban a levelében, amelyben Krisztina svéd királynő katolizálásának példaszerűségét hangsúlyozza: „Az Sueciai kiralne el hagyuan minden orszagit es meltosagat, az catholica religiora allott, Vilagnak nagy peldaia.” (II. Rákóczi Györgynek, Garamszentkereszt, 1655. december 27.)

Az alaposan jegyzetelt gyűjteményt a levelek forrásértékét is megvilágító előszó vezeti be. Az érintett történelmi személyek és események súlya miatt valószínűleg megkerülhetetlen lesz a könyv mindenkinek, aki a korszak történelmével foglalkozik. 

„Írom kegyelmednek, mint igaz magyar igaz magyarnak…” Lippay György veszprémi és egri püspök, esztergomi érsek levelei magyar arisztokratákhoz, nemesekhez (1635–1665), feltárta, szerkesztette és közreadja Tusor Péter (Budapest: MTA-PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport, 2015) (Collectanea Studiorum et Textuum, classis I, vol. I), liv + 544 oldal.

Förköli Gábor, MTA-ELTE „Lendület” Humanizmus Közép-Kelet-Európában Kutatócsoport