A köztes állapotok embere – egy kora újkori ügynök szarkasztikus machiavellizmusa

Almási Gábor kötete egy 17. századi röpirat írójáról, kontextusáról és a politika átalakuló természetéről

A Secretissima Instructio (1620) című kötet az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszéke és a Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület közös kiadványaként jelent meg Budapesten 2014-ben. A könyv címében is említett 17. századi röpirat a mű fő témája, Almási Gábor kutatásának elsődleges célja pedig a pamflet szerzőjének kiderítése, amelyhez a kötet tanúsága szerint nagyon is szerteágazó nyomozáson keresztül vezetett az út. A könyv szerkezetileg két fő részre osztható: az első szakasz egy tíz fejezetből álló bevezető tanulmány a Secretissima instructióról, valamint a szerző felfedezéseiről a röpirattal kapcsolatosan, míg a második szakasz maga a forrásközlés (a pamflet latinul és magyarul, kritikai kiadásban, és hozzá csatolva három melléklet kiegészítő magyarázatokkal, amelyek a szerző gondolatmenetét támasztják alá).

A bevezető az 1600-as évek és a harmincéves háború idejének értelmiségi-politikai világába kalauzolja el az olvasót, bemutatva, hogy az európai országok egymáshoz való viszonya korántsem volt annyira egyértelműen polarizált, mint ahogy azt az történetírás utólag gyakran ábárzolja. A korszak államainak diplomáciája megannyi politikai alkut, színlelést és zsarolást vitt végbe a hatalom megszerzése és megtartása céljából.  A politikai nézetkülönbségeket tovább bonyolította a konfliktusok semmiképpen sem elhanyagolható vallási dimenziója, főként a katolikus-protestáns szembenállás, mely szintén erős hatalmi viszonyrendező szempont volt a pamflet megjelenésének időszakában.

Ebben ragadható meg a röpirat lényege is: tartalmát tekintve ez nem volt más, mint egy gúnyos, szarkasztikus hangvételű politikai írás, mely  a katolikus nézőpontból tekintett ellenség, a másik oldal, a protestáns hatalmak machiavellista, mindenféle morált nélkülöző, hideg számításon alapuló titkos működésének a leleplezését célozta meg. Almási Gábor ebből a tényből kiindulva teszi fel azt a kérdést, mely köré a könyv tanulmánya is épül, hogy vajon ki lehetett a pamflet szerzője. A dilemma feloldásához a szerző részletesen és alaposan körüljárja a röpirat téziseit, feltérképezi a teljes keletkezési kontextust. Közelítése módszertanilag kettős: Egyrészt elhelyezi a korabeli pamfletek között, és az ún. arcana-irodalom részeként értelmezi, hiszen a kormányzás, a politikai vezetés titkos módszereibe bepillantást nyújtó írásként definiálható a szöveg. Másrészt azt is felvázolja, hogy a harmincéves háború idejében mely birodalmak és hatalmi erők milyen viszonyban álltak egymással, és hogyan lehetett a vallási differenciák mentén felosztani Európát.

Mindezek mellett a szerző filológiai jellegű kutatást is végez: részletesen ismerteti a Secretissima instructio alkotójának meghatározására tett kísérleteket és ezek hagyományát, valamint elemzi magát a szöveget nem csak stiláris szempontból, hanem annak tartalmát tekintve is. A retorikai jellemzőket a szerzőre vonatkoztatható egyedi  jegyeknek minősíti, a pamflet konkrét mondanivalóját pedig szigorú módszertannal használja fel annak írójának meghatározásához. Végigveszi, hogy kik lehettek birtokában a röpiratban található információknak (így például a Bethlen Gábor és az oszmánok kapcsolatára tett utalások, a magyarországi helyzet igencsak pontos ismerete, és a röpirat részeként közölt két Bethlen-levél), továbbá, hogy a röpirat intertextualitása kikhez vezethet el, valamint a belőle kiolvasható gondolatvilág kinek az életművébe illeszthető bele. Végül pedig Almási Gábor a Secretissima instructio megjelenéseit és kiadásait vizsgálja, nem csak tipográfiailag és földrajzi szempontok alapján, hanem figyelembe véve azt az igen fontos tényt is, hogy a röpirat számos kiadásából kikövetkeztethetően nagy népszerűségnek örvendett a maga korában és széles körben elterjedt volt.

A sokösszetevős kutatás első lépéseként a röpirat keletkezési kora válik egyértelművé, majd és a kontextusra vonatkozó nagy ívű tudásanyag vezeti el a szerzőt és az olvasót Kaspar Schoppéhoz, a német származású publicistához – vagy ahogyan a szerző nevezi, a köztes állapotok emberéhez. Almási Gábor ezen a ponton mutatja be a pamflet kinyomozott szerzőjének ismerhető életét és munkásságát: Schoppe kulcsfigurája a századeleji eseményeknek, foglalkozása épp ezért szinte behatárolhatatlan. Egy csak a biztos, bármit is írt, az nem maradt hatás nélkül – ahogy a Secretissima instructio sem.

Összességében tehát maga a könyv nem más, mint történeti nyomozás egy szarkasztikus hangvételű, európai értelmiségi köröket és hatalmi viszonyokat is felbolygató röpirat szerzőjének kiléte után. Azonban végül ennél sokkal többet nyújt: rávilágít arra, hogy mit is jelent a politikatörténet kora újkori paradigmaváltás, hogyan érdemes rátekinteni a múlt eseményeire és Európa birodalmaira, valamint hogy vajon mennyire haladható meg a 17. században Machiavelli, ha valaki értelmiségiként próbál meg politizálni.   

Almási Gábor: A Secretissima Instructio (1620). A kora újkori politikai paradigmaváltás egy Bethlen-kori röpirt tükrében. (Az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszéke és a Transylvania Emlékeiért Tudományos Egyesület közös kiadványa, Budapest, 2014).

 

Hrozik Adél (ELTE ÁJK, Politikatudományi MA-szakos hallgató)

Készült az MTA-ELTE HECE támogatásával