Johannes Reuchlinról és héber könyvek elleni küzdelmekről

Zvara Edina ismertetője egy friss német tanulmánykötetről

A két keresztény világ – a keleti és a nyugati – közeledése, kényszerű újraegyesülési szándéka mentén számos eszmecsere zajlott, ezek közül az egyik leghosszabb, szervezett párbeszéd a bázeli–ferrarai–firenzei zsinat (1431–1442) volt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a megértés és az egyeztetés lehetetlen a nyugati latin, illetve a keleti, alapvetően görög világ között a nyelvi kompetenciák kölcsönös megszerzése nélkül. A tény, hogy a török elfoglalta Konstantinápolyt (1453), és ezzel sok görög értelmiségi Itáliába, illetve a nyugati kereszténység területére menekült, nagyban hozzájárult ahhoz a jelenséghez, amit Paul Oskar Kristeller „a görög reneszánsz”-ként nevezett meg, amikor didaktikus módon, röviden jellemezte a reneszánsz szellemi áramlatait. A platóni tanításnak az arisztoteliánus tanok mellé helyezése, és ez utóbbi újraolvasása, immár nem az Aristoteles Latinus alapján, hanem az újonnan felfedezett és kiadott görög szövegekből, olyan gondolkodást is elindított, amely a kereszténység forrásainak megismerését már nem csak a latin és görög nyelv ismeretének szükségességéhez kötötte, hanem felvetette a héber nyelv ismertét is. A magyar művelődéstörténet egyik izgalmas új felfedezése Jacobus de Hungaria, aki Bessarion bíboros környezetében került a Rajna mentére, és aki az elzászi Bollewir városában az 1470-es évek legelején héber iskolát alapított az ottani zsidó közösségnek. A közeli Murbach bencés rendháza is őt hívta meg iskolájuk megreformálására, és ekkor a magyarországi származású Jakab mester azt a javaslatot tette, hogy nem elég a latin és a görög iskola fejlesztése, szükséges a héber és az arab nyelv tanítása is ahhoz, hogy a régi kereszténységet igazán megérthessék.

Amikor tehát a keresztény, domonkos iskolában tanult Johannes Reuchlin (1455–1522) 1506-ban először kiadta Pforzheimben a héber nyelv alapjait leíró nyelvtanát (De rudimentis Hebraicis), jól ráérzett a kor humanista köreinek igényére. Még messze vagyunk a Collegium Trilingue intézményétől (1517: Leuven; 1525: Zürich; 1530: Paris; 1539: Bécs; 1559: Róma), ezért is kellett 1511-ben, immár Tübingenben, az odaköltözött Thomas Anshelmnél kiadnia az Augenspiegelt, amelyben kiállt a héber könyvek elégetése ellen.

A Bázel, Orléans és Poitiers egyetemein tanult filológus és jogász, Reuchlin már tanulmányait is a latin és a görög nyelv tanításával szerzett jövedelméből fedezte. Első könyvét 23 évesen Bázelben adta ki, egy latin szótárt (Vocabularius breviloquis, Bázel, Johann Amerbach, 1478), amelynek 20 ősnyomtatvány kiadása ismert, vagyis valódi könyvsiker volt. 1481-től sorsa Tübingenhez kötötte, az ottani egyetemen poétikát tanított és jogot tanult. Itt szerzett jogi doktori címet 1485-ben. Életének meghatározó élménye itáliai útja a württembergi választófejedelem (Eberhard im Bart) kíséretében (1482), ahol számos humanistával kötött ismeretséget, köztük Angelo Polizianoval is. Ugyancsak a fejedelemmel tartózkodott Linzben, ahol a helyi zsidó közösség egyik tudós tagjától (Jacob ben Jechiel Loanstól, III. Frigyes császár orvosától) kezdett héberül tanulni. Amikor a kikeresztelkedett zsidó mészáros Johannes Pfefferkorn (1469–1521) elérte a császárnál egy olyan rendelet kiadását, amelyben a zsidó könyvek elégetését kívánatosnak mondja, nyilvános vita alakult ki. Többen a zsidó iratok megőrzéséért és védelméért emeltek szót, a kölni domonkosok pedig a megsemmisítésükre törekedtek, és azoknak a kereszténységre nézve veszélyes voltát hirdették. Reuchlin ekkor adta ki az Augenspiegelt. Ellenfelei perbefogták, és az inkvizícó elé citálták. A vita folytatásában az erfurti humanista körhöz tartozó Crotus Rubeanus, Ulrich von Hutten és a lipcsei Hermann von Busche összeállították az Epistolae obscurorum virorum című írást, amely Hagenauban, Heinrich Gran műhelyében jelent meg először 1515-ben. Sokan Reuchlint tartották az egyik szerzőnek. A kor valamennyi komoly humanistája kiállt azonban a héber írások védelméért.

Az Augenspiegel megjelenése 500. évfordulóján Sönke Lorenz, a Tübingeni Egyetem professzora szervezett előadás sorozatot szervezett. A kötetben a 2011–2012-ben elhangzott előadások szövege, és további két, a könyv számára írott tanulmány szerepel. 

Johannes Reuchlin und der „Judenbücherstreit”, ed. Sönke Lorenz, Dieter Mertens, red. Friedrich Seck (Tübinger Bausteine zur Landesgeschichte) (Tübingen: Jan Thorbecke Verlag, 2013).

A tartalomjegyzék és további információ itt.

Zvara Edina, egyetemi adjunktus, Szegedi Tudományegyetem, Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék