James Stevens Curl megújult könyve a szabadkőműves építészetről

A világhírű ír építészettörténész, James Stevens Curl nemzetközi szakmai körökben méltán alapművé vált The Art and Architecture of Freemasonry (Batsford, 1991) című könyvének szinte semmilyen érdemi hazai visszhangjáról nem tudni. Remélhető, hogy az új változattal már másként lesz.

James Stevens Curl megújult könyve a szabadkőműves építészetről: Freemasonry & the Enlightenment: Architecture, Symbols, & Influences (London: Historical Publications Ltd., 2011).

A világhírű ír építészettörténész, James Stevens Curl nemzetközi szakmai körökben méltán alapművé vált The Art and Architecture of Freemasonry (Batsford, 1991) című könyvének szinte semmilyen érdemi hazai visszhangjáról nem tudni. Ennek feltehetően a honi tudományos körök szabadkőművességgel kapcsolatos – hol ideológiai alapú, hol pedig a téma szövevényességével és az óvatlan kutatót bizony gyakran ingoványos talajra vezető jellegével magyarázható – ódzkodása volt az egyik oka, másfelől pedig a hazai építészettörténészek a szabadkőművesség eszmetörténete iránti érdeklődésének szinte teljes hiánya szolgálhat némi magyarázatul.

Csak remélni lehet, hogy a csaknem teljesen újra írt új változat hálásabb fogadtatásra talál idehaza, még akkor is, ha Curl műve persze nem éppen hibátlan alkotás, különösen ami a skót, illetve angol modern szabadkőművesség történetének, ha mégoly vázlatos áttekintését illeti. Az ír professzor impozáns kiállítású műve korántsem tökéletes tehát, ám ettől függetlenül minden a téma iránt érdeklődő kutató számára inspiráló kiindulási pontként szolgálhat – gazdag illusztrációs anyaga pedig egészen egyedülálló ebben a tekintetben. A könyv hiánypótló voltára vonatkozó megállapításunk még akkor is megállja a helyét, ha tudomásul vesszük, hogy Curl munkája egyáltalán nem lóg ki az angolszász szabadkőművesség-kutatás nagy átlagának abból a sorából, amelyik nemigen figyelmez érdemben a kontinentális, latin utas kőművesség az angolszásztól markánsan különböző történetére és karakterére.

James Stevens Curl könyve komoly szellemi kalandot ígér. Salamon templomának szimbolikus jelentőségétől, és a legfontosabb reneszánsz és kora újkori rekonstrukciós kísérletektől a páholyházak építészetén, a temetők és kertek tervezésében számottevő kőműves szimbolika elemzésén, a mesterlevelek építészeti jelképrendszerének interpretációján, a 18. századi egyiptománia bemutatásán át Mozart Varázsfuvolájának színpadi díszleteiig számos igen izgalmas kérdés kerül terítékre a könyvben, amelyik tulajdonképpen csak egyetlen egy kérdésre nem ad meggyőző választ: vajon miért is adta a híres professzor annak a Szabadkőművesség és felvilágosodás címet? Curl fantasztikus mennyiségű anyagot mozgósít a mérhetetlenül izgalmas téma bemutatása közben, ám az egyszeri olvasónak talán éppen ezért is az a benyomása támadhat a könyv olvastán, mintha az ír szerző nem látná a filológiai erdőtől a filozófiai fát. Bátran kijelenthetjük, hogy a címben felidézett, s ma oly sokaktól feszegetett kérdésben nem Curl adja majd meg a megnyugtató választ az érdeklődők számára, ugyanakkor a Freemasonry and the Enlightenment szinte kimeríthetetlen mennyiségben nyújthat témákat további alapos kutatásokhoz, különösen a mi régiónkban, ahol a szabadkőművesség építészet- és designtörténeti vonatkozásait illetően tulajdonképpen csak közhelyeket pufogtató, komolytalan munkákkal találkozhatni, ha egyáltalán.

Curl könyve első sorban azok számára szolgálhat rendkívüli szellemi munícióval, akiket a posztmodern építészet és design hőskorában olyan divatossá lett kérdések foglalkoztatnak ma is, mint az építészet nyelve vagy a narratív design kérdései. Ezek a témák ugyanis a posztmodern építészet és design letűnte után is megfontolásra érdemesek maradtak, sőt! A posztmodern hőskorában inkább divatos szlogenek szintjén, semmint alapos elemzések formájában megfogalmazott problémák ma végre valódi feldolgozásért kiáltanak, márpedig az európai építészet- és designtörténet ilyen irányú vizsgálata elképzelhetetlen a szabadkőművesség eszmetörténeti jelentőségének és az anyagi kultúrában megtestesült voltának számba vétele nélkül. A kőművesség kulturális kontribúciója ugyanis szépen példázhatja azt a tételt, amelyet Nigel Coates – a posztmodern narratív építészet pápája – fogalmazott meg, s amely szerint az építészet a klasszikus modern megjelenése előtt jelentős narratív potenciállal rendelkezett, ez azonban a Le Corbusier és Walter Gropius-féle modernista tervezőknek köszönhetően feledésbe merült. Renato De Fusco, az olasz designelmélet doyenje a kérdést hasonlóan értelmezte, szerinte az alapvetően konformatív jelműködésre épülő építészet bizonyos korokban erőteljesebb reprezentatív szerepet vállalhat, ahogyan például az alapvetően reprezentatív festészet is koroktól függően lehet éppen konformatívabb is. Ez utóbbira remek példát nyújtanak a barokk mennyezetfreskók, az előbbire pedig az olyan jelképes erejű építészeti alkotások, mint az architecture parlante híres példái, amelyekről Curl könyvében is olvashatni – ezernyi más releváns példa mellett természetesen.