Gyűjtés Sir Anthony-ért

Anthonis Van Dyck utolsó önarcképének megvásárlásáért indult kampány Londonban

A londoni National Portrait Gallery és az Art Fund közösen kezdett gyűjtő-kampányba Anthonis Van Dyck 1640-1641-ben, nem sokkal a halála előtt készített önarcképéért.

Az alkotás egyike a művész Angliában festett három önarcképének, melyek mindegyike magántulajdonban van. A szóban forgó alkotást azonban a közelmúltban tulajdonosa egy tengerentúli vevőnek adta el.

Van dyck, National Portrait Gallery

A brit törvények értelmében az ilyen fontos művek átmenetileg kiviteli tilalom alá kerülnek, mely alatt bármelyik közgyűjteménynek módjában áll a bejelentett vételáron "kivásárolni" a művet új tulajdonosától. A Nemzeti Arckép Galériának 12,5 millió fontot kell összegyűjteni a festményért. A kép mellett kerete is figyelemet érdemel, azt ugyanis a faragás technikája alapján későbbi munkának tartották. A mostani kampánnyal kapcsolatos vizsgálatok azonban kiderítették, hogy a festménnyel egykorú alkotásról van szó.

Bővebben itt.