A budai vár adatbázisa

A Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont közös adatbázisa mindkét intézmény honlapjáról elérhető

A digitális összefoglaló mű  a legújabb régészeti, történeti, helytörténeti kutatások fényében tárja a Várnegyed múltját a magyar és külföldi nagyközönség elé. A Főoldalról öt alpontba navigálhatunk. Az első, Térkép menüpontban a Várnegyed jelenlegi topográfiáját tekinthetjük át. A második, Helytörténet címmel ellátott egységben Buda természeti adottságairól, történetéről olvashatunk összefoglalásokat, egy-egy fontosabb részletről pedig, odaklikkelve, újabb felnyíló ablakban láthatunk bővebb ismertetést. A török kori Buda (1541-1686) fejezet különösen adatgazdag; Buda elfoglalása, a keresztény ostromok leírása mellett a törökkori mindennapokkal is megismertet:  hogyan alakították át a korábbi épületeket saját céljaikra a hódítók, miként erősítették meg a várat, milyen társadalmi-vallási összetétele volt a lakosságnak – az írott források mellett elsősorban a régészeti feltárások eredményei adnak számot minderről. A Műemlékek menüpontra kattintva a középkori erődítésekről és a budai várpalota részletes történetéről olvashatunk. Az Utcák, terek, épületek cím alatt kedvükre böngészhetnek a helytörténészek és az ódon épületekért lelkesedő olvasók, hiszen a Várnegyed minden szegletének - terének, utcájának, szobrának, templomának, lakóházának, valaha volt kolostorának - története feltárul az olvasó előtt. Végül, miután virtuálisan keresztül-kasul bejártuk a világörökség részét is képező történelmi, építészeti örökségünket, a Galéria menüpontban újra megtekinthetjük az adatbázis képanyagát. A munkában résztvevő szakemberek listáját az Impresszum jeleníti meg.

Az adatbázis itt érhető el.

Kép forrása.